2009. szeptember 7., hétfő

Köszöntjük Nagy Emesét

Ha már volt egy olyan cikkem, hogy búcsúzunk Simon Istvántól, akkor most legyen egy olyan is, hogy köszöntünk valaki újat. A korábbi írásomban említettem, hogy az ifi élete mindig változó. Emberek mennek és újak érkeznek. Most éppen megkezdünk egy újabb szakaszt, amikor Emesét fogadjuk ifinkbe. A nagy beavatás még nem történt meg, de hamarosan az is meglesz. :) Egyelőre csak megfigyelőként vett részt az elmúlt ifin, amikor mi a megtérésről beszélve, serényen jegyzetelt. Egyre visszatérő motívum az a kérdés, hogy milyen lesz? Valahogy elkerülhetetlen az új állapot hasonlítgatása a korábbihoz. Ezzel még semmi gond nincs, addig amíg nem akarjuk egymásra írni a kettőt. Azonban tudom, hogy ez nem fog megtörténni, hiszen annyi idő és változás után, megtanultuk, hogyan kell az új helyzeteket fogadni és kezelni. Érdekes az, hogy a kialakult ifiélet, közösség miképpen nyit és fogad be másokat. Különben ezzel nekünk nem akadt gondunk még egyelőre :)) Olvashattátok, hogy már egy ping-pong bajnokság csigázó világába beavattuk Emesét, nem kis sikerrel. Nem lesz könnyű dolga, azt nem kétlem, viszont ami rajtunk múlik, azt megtesszük, a többit majd tőled várjuk Emese. :) Meghatározó, egyedi stílusunk felülmúlja az első benyomásokat, észrevételeket, igazi megértés csak közelebbi kapcsolat révén fog sikerülni.

Egy újabb 2 év elébe nézünk, és reméljük, hogy közösségünk csak erősödni fog, a személyes kapcsolatok is csak elmélyülnek, és újabb, érdekesebb tervek és kivitelezések elébe nézünk, sok örömmel telítve.

Szeretettel fogadunk, tehát, Emese és kívánjuk, hogy a nálunk, velünk eltöltött két éved téged, de minket is, csak gazdagítson.


Erika

4 megjegyzés:

  1. Erika... túl táré vagy :))

    Gratulálok az első sikeres bejegyzésért, csak igy tovább :D

    VálaszTörlés
  2. udvozoljuk Emeset es biztos vagyok benne, hogy jo lesz :D

    eszter

    VálaszTörlés
  3. erika isti nemsokara megint szerelmet fog vallani neked :))

    VálaszTörlés
  4. Én is üdvözlöm Emesét, és kellemes két évet kívánok neki.

    VálaszTörlés