2010. december 24., péntek

Karácsony

Áldott karácsonyt mindenkinek és egy örömteli új esztendőt.

2010. december 23., csütörtök

Medvetalálkozó

Medvetalálkozó volt Brassóban december első hétvégéjén. Nem, ezúttal nem a híres, illetve hírhedt ragadó negyedi négylábúak gyűltek össze valamelyik Cenk alatti szemetes közelében, hanem a kolozsvári Kétágú Ifi pandamacijai látogatták meg a brassói barna macikat.

Péntek délután néhány barna maci már ötkor a tett helyszínére, a Belvárosi Református Gyülekezet termébe cammogott, ahol zeneszóra hajtogatta a girlandokat. Még a fiúmedvék is belejöttek. Sőt, még rekordokat is döntöttek: Szili volt a leggyorsabb, Szabi pedig a türelmével múlt fölül mindenkit. Miki? Ő a vicceivel. Egyértelmű.

A pandák falkákban érkeztek, kérdéses, hogy ki járt jobban: akik hamarabb odaértek, vagy akik Karcsi trabijával utaztak. Jaaaa, vagy panda Robi. JA szendvicsek (Miki szavaival élve a homokboszorkányok) elfogyasztása után, s egy kis dörmögő szóváltás után, mindenki álmosan huppant az ágyba. Legalábbis ami a 9 pandát illeti, mert a barna maciknak még hosszú volt az út hazáig.

Hűűű, a reggel... az mindig problémás a barna maciknak. Hiába na, látszik, hogy hibernáló élőlények. J Ekkorra megérkezett Szili főséf fősegédje (nyelvtörőnek is megállná a helyét, mi?), Matyi. A kilencre tervezett reggelit fél tizenegyig valahogy befejeztük, majd a vizet kedvelő mosómedvék elmosogattak. Ezután következett a bibliaóra, amit Mesi panda tartott. A Menny és a Pokol kérdéskörét taglaltuk. De mivel a macik játékos kedvűek, és ezzel Mesi tisztában volt, kreatív feladatot talált ki. Keveredtek a barna és fehér-fekete macik, s két csoportra oszlottunk. Az egyik medvebanda a Mennyet, a másik a Poklot kellett megjelenítse. A Pokolban nagy volt a fájdalom és a sikoltozás (fájt is a torkunk utána rendesen). A Mennyország kapujánál pedig elhangzott bizony a Highway to Hell visszautasítás is. A nagyrészt beidegződéseken alapuló játékos bevezető után komolyabban is elbeszélgettünk a túlvilágról. Központi kérdés volt, hogy az örök életben lesz-e személyiségünk, megmaradnak-e földi emlékeink stb. Bár nem jutottunk mindenben közös nevezőre, jó kis medveeszmecsere (újabb nyelvtörő) volt. Mindenki megosztotta a többiekkel a véleményét. (Mennyivel másabb megosztás ez, mint a fészbukos!) Egy valamiben mindannyian egyetértettünk: ha Isten azt mondja, hogy ott jó, akkor az úgy is van.

Énekeltünk, s most már a barna medvék is ismerték a szebbnél szebb énekeket. Tanultunk valamit március óta!Déli sziesztaként egy jó kis rajzfilmet, az Open Seasont (ékes magyar nyelvünkön: Túl a sövényen) néztük meg.

Az ebédnél megállapítottuk, hogy Szilárd rosszat nem tud főzni. A délutánt az Áprily Lajos Főgimnázium tornatermében töltöttük. Mindenki tornacuccot öltött magára, Krisztinán látszott, hogy profi. A panda és a barna macik kosarazásban nagyon kiegyenlítő teljesítményt nyújtottak, és örültek, hogy nem bunda borítja a bőrüket, hisz így is folyt a víz róluk. Az áramszünet sem állíthatta meg az aktív mackókat, asztaliteniszeztek is. Vacsora után következett a naaaaaaaaaaaagy macibuli. Az elején volt karaoke is, de a macik nem igazán bátorkodtak mikrofon elé állni. Ezután a macimikulások megajándékozták egymást, majd indult a mandula. A Meneaito és a vonatozás alaposan megmozgatta a mackók minden porcikáját. Hát még ha tudnátok, milyen ügyesen limbóznak a medvék! Nincs csont a hasukban, az biztos!

Vasárnap mire felocsúdtunk, ott ültünk a templom padjaiban és Mesi érdekfeszítő prédikációját hallgattuk. A pandák igazi adventi hangulatot varázsoltak a kis előadásukkal. A gyülekezet előtt való közös éneklésünk meglepően jól sikerült. Szebb volt mint általában a mackóbrummogás! Délben felkerekedtünk egy kis városnézésre, amibe beiktattunk egy rögtönzött hógolyócsatát is. Hogy a medvék, hogy hogy nem alszanak téli álmot? Ugyan... Micimackó is „elment tehát Malackához, hogy meglesse, mit csinál”, s mi, hogy kimelegedjünk, nem csak ugrándoztunk, hanem hógolyóztunk is. A nyugodtan sétáló bácsika örült ennek legkevésbé. Igaz, Áron? J

Bár mi nem kóstoltuk meg alaposan fenékig a csupor mézet, beültünk egy kávézóba megmelegedni. Finom volt amit fogyasztottunk, de nekünk, lányoknak, mégis valami másról marad emlékezetes a hely. Erika már csak tudja! JA délután nagyon chilles volt, jókat beszélgettünk, éééés Robitól megtanultunk szalvétából rózsát hajtogatni. Igazán meghitt, nyugodt pár óra volt.Nehéz volt egymástól búcsút venni, még akkor is, ha a mielőbbi viszontlátás reményében tettük, de a vonat nem vár. Hosszan integettünk, és a medvehétvége szebbnél szebb pillanatai éltek bennünk tovább.

U.I: Elnézéseteket kérem, amiért ilyen későn született meg ez a néhány sor. Sajnos a sulit hiába kenjük be szalonnával, a kutyák úgysem eszik meg. J

A brassói ifi nevében köszönöm, hogy itt voltatok, szeretettel várunk máskor is. Istentől megáldott, békés, boldog ünnepet kívánunk Mindannyiatoknak! BÚÉK. Bízzátok Újra Életeteket Krisztusra!

Memó

2010. november 21., vasárnap

10. KISZT

Újra itt vagyunk. :)

Egy hosszabb szünet után, újból eljött az ideje, hogy írjunk is valamit ide. Ez pedig egy tökéletesen jó alkalom.

10. KISZT. - ezt ünnepelték a kolozsvári ifisek tegnap, reggel 9-től este későig. Hihetetlen, hogy már eltelt tíz év az első kiszt-től, és az, hogy mennyire kifejlődött már a rendezvény. Voltak évek amikor kevesebb ifis csapat vett részt, voltak amikor többen. Az idei más volt. Talán amiatt is, hogy a tizediket ünnepeltük. A 12 kolozsvári gyülekezet mind részt vett, ki egyedül, ki csatlakozva más, nagyobb ifisekhez. Jó ötlet volt egyesíteni a csapatokat, erőket.

Amint az minden évben lenni szokott, mi is úgy gondoltuk, hogy részt veszünk a nagy eseményen. Természetesen jó előre eldöntöttük, hogy időben elkezdjük a szükséges előkészületeket, és a próbákat. Többé-kevésbé összejött. :)))
...
Felnőttünk... Munkahelyünk van... kötelességek, ...., felelősségek..., felelősek vagyunk mindazért amit ránk bíztak. Micsoda nagy szavak, igaz? De ez az igazság, az ifi megnőtt, vagyis mi megnőttünk. Az időnket is másképp tudjuk és másképp kell beosszuk. Természetes folyamat ez, és eljött az ideje, hogy mindannyian ide jussunk, de talán a rossz oldala, hogy már nem tudunk úgy együtt lenni és épp annyit. Na de nem kell félni, az új helyzet, új lehetőségeket hoz, s mindig megtaláljuk a módját, hogy jól kihozzuk.
...

Ebben az "újfajta" helyzetben fogtunk neki a próbáknak. A darabot Eszter és Emőke választotta ki: A halhatatlanságra vágyó királyfi. A magyar népmesék egyike. Már régóta terveztük, hogy egyszer feldolgozunk és előadunk egy népmesét, így hát most megtettük. Eszter átírta kissé a szövegét, majd pedig jött az első lépés: a szereposztás. Így: király: Vitus István, királyfi: Lészai Róbert, öregember: Tárkányi István, óriás: Fogarasi Orsolya, királylány: Hosszú Áron, halhatatlanság királynéja: Filep Erika, ősz öregember: Vincze Sándor, halál: Vincze Tekla és Kiss Dániel, öregember a városban: Bánhegyesy Antal, mesélő: Adorjáni Eszter. A darabot rendezte: Adorjáni Eszter.

Első nehézség amibe ütköztünk, az a próbák időpontja volt. Elég nehéz volt egy közös napot találni ami mindannyiunknak jó volt. Ezért az esti órákban állapodtunk meg. Ez többé-kevésbé szinte mindenkinek megfelelt.
....

Nehezen mentek az első próbák, és már akkor éreztük, hogy igen kevés az időnk. De vállaltuk. Sokszor, egy hosszú és fárasztó nap után érkeztünk meg a próbára, és az is igaz, hogy voltak alkalmak, amikor szívesebben aludtunk volna otthon, minthogy éppen a darabot próbáljuk. S mégis..... " magunkért, nekünk csináljuk" - hallatszott az emberkék véleménye. Igaz. Nem a zsűrinek, nem a díjért, nyereményért, hanem magunkért csináltuk. Azért, hogy mi szórakozzunk, jól érezzük magunkat. S így is lett. Mint mindenhol, hát itt is voltak nézeteltéréseink, vagy már nem volt türelmünk, és a "az semmi"- már-már szlogenné vált szócska után, kacagtunk és próbáltunk tovább. :) A kedvünk azt hiszem, munka közben, a már nem tudom hányadik próba után jött meg mindig.

...

Alig telt el két hét, amióta elkezdtük a próbákat, máris meghívást kaptunk a váradi kriszt-re. Elmenjünk? Ne menjünk? Hiszen csak két hete próbálunk és a darab még sehogy sem akart összeállni. És a díszlet? Hát az is nehezen készült. Végül mégis úgy döntöttünk, hogy elmegyünk. Egy igazi, jó főpróba volt a váradi, közönség előtti előadásunk. Persze voltak még hibák, de kipróbáltuk magunkat. Amikor hazajöttünk már tudtuk hol és min kell még javítani, hol kell többet beleadni. Egy váradi színművésszel beszélgettünk, aki értékelése folyamán igen sok jó tanácsot adott, arra nézve, hogy hol miként lehetne többet kihozni a darabból és magunkból is. :)
...
egy hét hátra.... és itt a KISZT.
...

Szinte minden nap próbáltunk, de a lelkületünk megváltozott. Látszott, hogy magunkért csináljuk, s meg is volt a szórakozás benne.

.... 2010. november 21. - 10. KISZT

Reggel 9-kor volt a bejelentkezés. Néhányan késtünk, de a jövő sztárjaira mindig is várni kell egy csöppet. :)
Áhítat után máris kezdődtek az előadások. Sorshúzás alapján döntötték el, hogy ki mikor fog sorra kerülni. De addig is, mindenki csak élvezte a többi előadást.

Szólnék egynéhány szót a karakterekről, hiszen a nap végén ahogyan elmondta az egyik zsűri tag: látszottak, körülhatárolhatóak voltak a karakterek, a személyekhez találtak az adott karakterek. Tehát jó választás. :)

Főszerepben Bubi volt, és hát mi tagadás nagyon is illett neki a királyfi szerepe. Megtalálta benne a helyét. A próbák ideje alatti "azazezer esztendő" is átalakult az előadás alatt " az az ezer esztendő"-vé. :)) Élőben is elszenvedte azt a részt amikor Áron rálép a fájós lábujjára. Egy másodpercnyi összeszorított fogak után ment tovább, mintha mi sem történt volna. Szóval a királyfi szó szerint szenvedések útján ért el a halhatatlanság országába.

Az óriás, Orsika személyében, nem is volt épp akkora óriás a királyfi mellett, de hát éppen ez volt a cél. Aki meg nem értette a szimbolikát....hát sorry. :D Orsika hősiesen hordta a hegyet már vagy ezer esztendeje, s lapátja is könnyű pihe volt ahhoz képest, hogy a királyfi alíg bírta. :)

A királylány, hát igen. "Én a királykisasszony vagyok....! Oh, één a királykisasszony vagyok!" fogalmazza meg Áron színe elején. A sok sírás-rívás által sem tudta rábírni a királyfit, hogy vele maradjon, így hát talán jobb, ha mégis fiú marad. :)

Isti egy álomban megjelenő öregember volt, aki próbákon folyton azon morfondírozott, hogy felmásszon vagy ne másszon a létrára. Az előadáson nem mászott fel. :) Tehát megoldódott a nagy dilemma.

A városban igencsak furcsa emberek cirkáltak, akiken a királyfi nagyon elcsodálkozott. De azért mégis segítségre volt szüksége, így hát odament egy idős öregemberhez, akit Tóni alakított, hogy útbaigazítást kapjon. Lassú, robotszerű mozgásaival kihangsúlyozta, hogy sokminden megváltozott az alatt a 3000 év alatt, amit a királyfi a halhatatlanság országában töltött. A próbákon " ott ...lakik... abban.. a ... ????(mit is kell itt mondjak? -kérdi Tóni) kihagyás, előadásra már ott lapult a gondolataiban " ott... lakik.. abban.. a ... magas.. felhőkarcolóban". Dehát megbocsátható, hiszen egy idős embertől elfogadható, némi kis felejtés. :)

A halál. Juj, na az igen. Tekla és Dani alakította. Tekla volt az a settengő, a háttérben mindig ott lapuló halál, aki éreztette jelenlétét meg nem is. És ez pont így volt tökéletes, hiszen a kiértékelőn is elhangzott, hogy nagyon remekül alakított. :) Tekla bevallása szerint, tényleg örül, hogy ezt a karaktert alakította, mert megtalálta benne a hogyant és a miértet. Dani a főnök halál volt az, akivel alkut kellett kötni a halhatatlanság királynéjának, ha meg akarta menteni királyfiját.

Sanyi volt a legidősebb ember, ő próbál meg segíteni a királyfinak. S mit is használ fel ehhez? Hát mi mást mint a facebook-ot. :))) De sem Mátyás király, sem Király Linda, sem pedig a Jimmyként becézett Zámbó Jimmy nem volt jó a királyfinak. De ő legalább megpróbálta. :)

A halhatatlanság királynéja. Na igen, mit is mondhatnék róla? :)) Eszter azt mondta, hogy itt végre kiélhettem minden rosszat, hiszen mérgesnek kellett lenni és kiabálni. Pont az a kiabálás rész ment nekem oly nehezen az elején, de a végére csak összejött. De jó tudni, hogy igen hangosan is "szabad" kiabáljak, s mérges legyek. :) De a lényeg a happy end: visszajött a királyfi és épségben éltünk, amíg.... - na ide mit írjak, hiszen amíg meg nem haltunk, nem talál. ha már halhatatlanok vagyunk. :))))))

Eszter rendíthetetlenül olvasta az összekötő szöveget, és külső szemmel figyelte az alakítást.
Réka és Csenge volt a darab zenésze. Hát dicséret ide vagy oda, be kell vallani, jó munkát végeztek.

....

Díjkiosztás.

.... Különdíjak sorozata következett először. A 2ágú ifi kapta a legtöbb különdíjat. Álljanak hát itt: a legjobb zenei aláfestés, a legszebb díszlet és a legkreatívabb előadásmód. No de ez még mindig nem ennyi, hiszen Tekla megkapta a legjobb női mellékszereplő díját is. Tehát neki külön dicséret, és büszkék vagyunk rá. :)

Visszaszámlálás: III. Díj: Kakasos ifi
II. Díj: Belvárosi ifi
és hát akkor jöjjön már az első helyezet is, azok akik a pálmát kapták:

I. Díj: Kétágú ifi

Igen bizony, hát mi lennénk azok. :)) Még mielőtt kimondták volna, a közönség már azelőtt kiabálta, hogy kétágú.

Meglepetésként ért, és úgy látszott mindenkin, hogy igazán örül a sikernek. Most már csak az következik, hogy igazán megünnepeljük, hiszen a tegnap már csak páran maradtunk, az egyébként jó bulin. De majd jövő héten ünnepelünk. Megesszük a csokit és megisszuk a pezsgőt!

Kedveseim, én csak gratulálni tudok magunknak. :)

S még csak annyit, hogy jövőre majd vár a szervezés.

Képek majd később érkeznek. :)

puszi mindenkinek,


Erika

2010. október 13., szerda

Idei focibajnokság

Hajnali 9:30. A dicsõséget elhozó kupára vágyva, reménnyel telve érkeztünk a kolozsi mûfüves focipályára. A Kolozsvár Alsóvárosi Református Gyülekezetének ifjúságát képviselõ csapat a következõ atyafiakból állt: Csete Csabi, Kiss Levi, Sárosy István, Tárkányi István, Vincze Sanyi és jómagam(Debreczeni István). A csoportban rajtunk kívül a Kakasos, Bulgária-telep1, Monostor, Belváros2 és a Tóköz2 csapata szerepelt.

Az elsõ mérkõzésen a Bulgária-telepi ifivel kellett szembeszállnunk, s ahogy utóbb eldõlt, csúnya vereséget szenvednünk(6-0). Talán a túlzott magabiztosság, vagy valami egyéb ok miatt, a következõ mérkõzésen is kudarcot vallottunk a belvárosi ifi 2. csapatával szemben. Ám az elõzõ eredményhez képest mégis biztatónak tûnt az 1-0-ás végeredmény(persze az ellenfeleink javára). Harmadik mérkõzésünkön sem sikerült a labdát az ellenfél kapujába juttatni, de amennyire tudtunk, mi is vigyáztunk a kapunkra, így sikerült, hogy csak egy gólt kaptunk 30 perc alatt a monostori testvéreinktõl(“Kétágú”- Monostor 0-1). Negyedik, és egyben utolsó elõtti szereplésünkön a bajnokságon sikerült a gólarányt 0-ról 2/12-re növelni, ám a rúgott 2 gólunk nem volt elég a 4 kapottal szemben(gólszerzõk: Sárosy és Debreczeni István). Tehát a végeredmény így nézett ki: “Kétágú” - Tóköz 2 2-4. Ötödik és záró mérkõzésünkön talán a szurkolók(vagyis Kriszta) biztatására, vagy mert Csabi leszállt a pályáról(s beállt a kapuba), vagy egyszerûen mert közös edzés hiányában csak most kezdett valamennyire összeszokni a csapat, most elõször a 2010-es kolozsvári református ifi focibajnokságon nem kaptunk több gólt, mint ahányat rúgtunk(…de sajnos kevesebbet sem). Ezzel látványosan növeltük gólarányunkat egy gyönyörû 2/14-es rúgott/kapott gólarányra. Az eredmény tehát döntetlen lett, 2-2(gólszerzõk: S. és D. István). Ezzel véget is ért szereplésünk a bajnokságon, de szokásunk szerint most is megfogadtuk, hogy jövõre az elsõ 3 között leszünk… De most tényleg

Debreczeni István


2010. szeptember 14., kedd

Öt évesek lettünk

A jóra mindig könnyű emlékezni. A Naszályon eltöltött hétre talán még annál is könnyebb.
Itt, lassan beköszönt az ősz, de a nyári élmények még mindig frissek. Mintha minden tegnap történt volna, közben két hónap telt el a naszályi tábor óta. A közös munkát, a játékot, a kirándulásokat, a jó barátokat és régi ismerősöket, a kedvenc óvodánkat, s a befogadó, szerető családokat, hogy is feledhetnénk el.
Mintha az első találkozás is csak tegnap lett volna, közben öt év telt el azóta. Pontosan öt éve tart a mi, kolozsvári „kétágúsok” és a naszályiak testvérkapcsolata. Ebben az évben Székely József lelkipásztor vezetésével, nyolcan mentünk el Naszályra, hogy együtt építsünk, és együtt épüljünk. Falat építettünk, betont öntöttünk, rozsdás csöveket varázsoltunk újjá, fát vágtunk, és közben jókat nevettünk pancsolás közben a tűző napon. Jó volt a munkától mocskosnak lenni!
S ha a koszt könnyű is volt lemosni, a megszámlálhatatlan szúnyogcsípéseket még a tábort követő hetekben is kenegettük.


„A munka élteti az embert, de a pihenés sem ölt meg még senkit”. Ez a közmondás teljes egészében beigazolódott. Bár a nap munkával kezdődött (12-ig), mindig valami meglepetés programmal végződött. Előd (a naszályi gyülekezet lelkésze), minden napra tartogatott valami különleges aktív pihenést. Így aztán voltunk Tatabányán élményfürdőben, Tatán várost látogatni, és könyvet vásárolni, Esztergomban és a Dunakanyarnál, és még így folytathatnám a sort. Ám nem csak a munka és a pihenés, hanem a lelki épülés is része volt a tábornak. Esténként lelkünket táplálta az ige, és az ezt követő beszélgetések hosszú sora. Minden beszélgetés gazdagabbá tette ottlétünket, hiszen a következő napot mindig úgy kezdhettük, hogy egy kicsit jobban ismertük egymást. A megismerés pedig egy ajándék volt.


Öt év távlatából azt gondolom, hogy már nem vendégek voltunk abban a gyülekezetben, úgy ahogy ők sem azok, amikor Kolozsváron vannak. Annál sokkal több. Részesei vagyunk egymás gyülekezetének. Így a naszályi gyülekezeti ház kicsit a miénk is lett, hiszen az elmúlt években együtt építettük, és most egyre jobb érzés volt munkánk gyümölcsét látni, és azt mondani, hogy azt az ajtót én festettem, azt az ablakot én lakkoztam vagy azt a téglát én tettem oda.
Vasárnap Székely József tiszteletes úr prédikált, majd rövid műsorunkkal köszöntöttük a gyülekezetet, s egyúttal megköszöntünk szíves vendéglátásukat és gondoskodásukat, melyet a hét folyamán tanúsítottak. A búcsú hosszú, de reményteljes volt. Megígértük egymásnak, hogy hamarosan ismét együtt fogunk építeni és épülni. Úgy legyen.

További képek a táborról. Munkáról és pihenésről.



...csak napoznak

Munka?

12 lapát sóder, 4 lapát cement, na meg egy kis víz. Biztos siker!

Nótacsokor

Ezen a képen csakis Rékát kell nézni...
„Ó mond, te kit választanál?”

Ennyire azért nem lettünk izmosak a munkától...két év múlva ismét megpróbáljuk

Erdei pihenő.

Ész! Van Túra! – mondja Előd, ám alig tartja a lépést a hős Benedekkel.

A túrázó csapat.
                                                                                                                   emő

2010. szeptember 1., szerda

Lejárt a gyerekhét

A szervezők már pihenik az elmúlt heti fáradalmakat, hiszen lejárt a gyerekhét. A téma Pál apostol utazásai volt, amikor ugyanis Pállal együtt utazott a gyermeksereg városról városra és hirdette az evangéliumot mindenkinek. Vegyes csoportokkal dolgoztunk, így hát minden korosztálynak ki kellett találni valami érdekességet. De ez mindenkinek nagyon jól ment és igazán ötletes, izgalmas napok voltak. A gyerekek nagyon szerették, amit a visszajelzésekből tudok. :) Minden napra megvolt egy utazócsapat, azon kívül meg a különböző városok. No meg persze Pál sem hiányozhatott. (Isti személyében). Az esti istentiszteleten pedig mindenik csoport bemutatta, hogy miről tanult, mivel foglalkozott aznap. Köszönjük mindenkinek a sok segítséget!
Álljon itt pár kép az elmúlt hétről.


Fogadás és köszöntés a templomban



Az előző nap eseményeinek átismétlése


Csoportfoglalkozás


Mindenki dolgozik


Végre kajálunk mi is :))
Nap végi kiértékelő (amúgy)



Új ötletek. No, tetszik? :)

2010. augusztus 15., vasárnap

Gyerekhét

Az idei gyerekhetet a Kétágúban augusztus 23-29, délután 3 és 6 óra között tartjuk.
Szeretettel várunk minden gyereket, hogy velünk együtt egy izgalmas utazáson vegyen részt.


az ifisek szólhatnak az ismerős gyerekeknek, a környékükön lakóknak. És persze gyertek segíteni, mert úgy lesz igazán érdekes. :)


puszi,

Erika

2010. augusztus 6., péntek

UPDATE: Úton-útfélen

Éppen a Mócsi hegy aljában állomásozunk. Nem volt egy egyszerű nap,
már csak azért sem, mert az utóbbi időben elég kis távokat tettünk
meg. Na meg aztán elég hegyes-völgyes ez a vidék. Az a jó, hogy már
csak egy darab hegyet kell megmásszunk (azaz azok, akik másznak,
számszerint heten). De nagyon jó motiváció az, hogy ígéretes lakoma
vár bennünket. Kb 10-12 kilométer van hátra. Na, de indulunk is
tovább, megvolt a kis pihenő, most pedig meg kell mászni a hegyet.

Gábor

Augusztus 4-5, Márkod meg Póka

Déli 12-kor hagytuk el a kedves üdülővárost, ahol 3 éjszakát töltöttünk, alig ettünk valamit és a lehető legtöbbet lustultunk, izé kikapcsolódtunk.

Nagyon hosszú távolságot kellett megtegyünk szerdán, 30 km-t. Óriási energia-befektetést volt, mivel a sok-sok kürtöskalács, fagylalt és lángos még mindig a gyomrunkban tanyázott.

4 előtt pár perccel találkoztuk a márkodi lelkipásztorral, Dávid Istvánnal aki  megmutatta nekünk a helyes utat (amely a faluba vezet). A bringások előrementek, Farkas Attilával az élen, így Vitus István a kormány mögé kellett üljön, de alig haladt pár száz métert a német gyártású autójával, mivelhogy egy adó-vevő azt súgta neki, hogy a rendőr bácsi a falu elején várja (civil ruhában). Szegény Attila vissza kellett térjen, mert Vitus minden áron le akart biciklizni a parókiáig.

Miközben rotyogott hátunk mögött a gulyás, egy örökzöld témáról beszélgettünk, a barátságról. Miután mindenki felfalta az adagját, a lehető leggyorsabban bevittük dolgainkat a házba, és 11 óra előtt mindenki húzta a csendest. 

Régi szokásunkhoz híven, 8 órakor keltünk, és olyan jó volt a csapatmunka hogy 12 óra előtt pár perccel sikerült elindulnunk.

Mivelhogy Márkod és Szovát között ~105 km van, amellett döntöttünk, hogy megállunk Faragó környékén, valami tavak mellett, és ott töltjük az éjszakát. De, miután letekertünk 35 km-t, Pókára érkezvén, Teklának eszébe jutott, hogy ez nem más, mint az a bizonyos falu, ahol a régi osztályfőnöknőjének, Bajor Katalinnak van egy háza. Tekla fogta a telefont, s rá 5 másodpercre villámszerűen terjedt a nagy hír a bringások között – „itt fogunk megszállni”.

Egy kedves házaspár fogadott, első perctől úgy éreztünk magunkat, mintha otthon lettünk volna. Zuhanyoztunk is, mivel a sok tekeréstől csak 3 méterre állhattunk egymástól. Nagyon kellemes volt 17 fokos vízzel zuhanyozni, főleg a fiúk élvezték. Zuhanyzás után a társaság nagy része, a változatosság kedvéért, elment fürödni a legközelebbi tóra. Erika, Eszter és Jómagam (T.Isti) a háznál maradtunk. Valaki fel kellett húzza a sátrakat (vagy legalább próbálkozzon). 

A sátorhúzásból nem lett sok, mert csak akkor kaptunk észbe, amikor pillanatok alatt megjelentek a vészterhes fekete esőfelhők. Végül sikerült egy sátornak a külső részét összeállítani. Eközben a fürdőzők ámulva nézték ugyanazokat a felhőket, amelyek a lassan ringatózó hullámokat mérgesen csapkodó és fenyegetőző tóvá alakították át néhány perc leforgása alatt. Andrást szinte elfújta egy szélroham, miközben igyekezett a mikrobusz oltalmat nyújtó belsejébe igyekezett. 7 órára a teljes csapat visszaérkezett, ekkora már a gyorsan jövő eső gyorsan tovább is állt. 

Ekkorra már megérett az idő arra, hogy felhúzzunk 3 sátrat. Sátorhúzás után körbeültük az asztalt és jólesően kanalaztuk a meleg levest, majd bevágtuk a nagy adag krumplit is, ami, a lányok és Isti munkájának köszönhetően nagyon finom lett.

Vacsora után tartottunk egy áhítatot, amelyen főleg András és Tóni, a jó értelemben vett újoncok értékelték ki a csapatot, majd Vitus elmondta, hogy mit látott ezen a bicikllitúrán negatívnak és mi volt a pozitív.
Amikor lefekvésre került sor, kiderült, hogy a sátrak szinte nem is kellenek, ugyanis a lányok a házban alszanak, néhányan pedig felférünk a szénapadlásra is. Vitus, amikor felkelt azt mondta, hogy már régóta várta, hogy a szabad ég alatt, kényelmesen aludjon. 

A felkelés nem is volt olyan kaotikus, reggel sikerült időben felkelni. Talán ennyi elég is lesz egy bejegyzésbe, hiszen ez már egy következő nap, ami még nem járt le. Elindultunk Szovátra, ahol az előzetes hírek szerint nagy lakoma fog várni. Képeket azért nem tudtunk feltölteni, mert a szálláshelyeken nem volt jel, azaz fák tetejében kellett keresni, ha beszélni szerettünk volna valakivel. De ha hazamegyünk és újra szélessávú internet közelébe kerülünk, akkor sok-sok képet fogunk feltölteni.

Isti és Gábor

2010. augusztus 4., szerda

Idén minden fordítva történik

Tavaly a túra első részét kezdtük azzal, hogy miután letekertünk néhány kilométert, megálltunk Szovátán 3 napot pihenni. Idén pont fordítva történt, miután hegyen-völgyen keresztül kínoztuk magunkat, megerőltettük az összes izmunkat, és letekertünk 600 kilométert, megálltunk Szovátán pihenni.

Amíg a banda pedálozó része megérkezett Szovátára, addig Gábor és Bubi nekiálltak a sátrakat felhúzni. Többé-kevésbé sikerült, ugyanis az udvar elég köves és szűk, emiatt nehézkesen ment a sátorhúzás. Este 8 óra körül, zuhogó esőben megérkeztek a biciklisek is. A csomagok már ki voltak pakolva, közben pedig Mesi és Rózsika néni jóvoltából meleg tea várta az elázott bicikliseket. Vitus ötször végigordította a nap parancsát: MINDENKI MENJEN ÁTOLTÖZNI! MINDENKI VEGYEN MAGÁRA SZÁRAZ RUHÁT!

Miután mindenkire száraz ruhát kapott magára (Istinek nem volt, ezért egy ideig egy törülközőben szaladgált fel-alá a sátortáborban, amíg Gábor meg nem dobta egy nadrággal), jólesően kortyolgatták a meleg teát.

Ekkor Vitus, Mesi, kicsi Farkas, Bubi és Gábor (én, de nem Csuri) elhagyta a tábort, mindenki különböző okok miatt (másnap estére visszatért Vitus, Mesi, kicsi Farkas és Gábor, Bubi távoli vidékre távozott, miután a rendőrség (bár nem érdemelte meg) megadta az új személyi igazolványát). Mivel az esőzés és a kemény tekerés miatt mindenki kifáradt, az esti kiruccanás nem tartott sokáig, 11 órakor már mindenki húzta a csendest (egyesek nem is olyan csendesen horkoltak, András szerint: „hogy lehet így horkolni?”).  Aznap este mindenki megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy másnap nem kell hajnalban kelni, sőt mindeni addig alhat, ameddig akar.

Másnap már új napra ébredtek a táborozók. Gábor, aki még Kolozsváron volt (a Kétágú parókiáján lopta a napot) meglepve tapasztalta, hogy 10 órakor már fel voltak kelve a táborlakók, ugyanis azt hitte (Vitussal egyetemben), hogy mindenki 12 óráig fog aludni.

Hétfő reggel csend és nyugalom töltötte be a tábort. Kivéve ha: nem lett volna motorzúgás, emberzaj, gyerekordibálás és Rózsika néni, aki nagyon ideges volt, mert a kocsik honfoglalást hajtottak végre a parkolóban.  A reggeli is kaotikus volt, mindenki azt evett, amit kapott: szendvics, kürtőskalács, főtt kukorica, fagyi és kakaós kávé (=kávé, tej, kakaó).

Reggeli után egyéni program volt a terítéken. Egyesek visszafeküdtek, mások pedig a városban sétáltak, Jenei szerint „teraszoztak”. Ez a nap nagyon hamar eltelt, senki nem csinált semmit. Estefelé visszajöttek a csellengők. Mesi rögtön tovább is ment Csíkba, Bubi nem jött vissza, Gábor és Vitus viszont maradt.

Szovátát úgy tudnám jellemezni, hogy szovátás. Egyszerűen szovátás. Lazaság és lazulás jellemezte minden napunkat, amit Szovátán töltöttünk. Fagyi, süti, főtt kukorica és egyéb, fürdés, kaja, és gyertyafénynél áhítat. Ez volt talán a leghangulatosabb része a szovátai napoknak. Nem szándékos volt, egyszerűen úgy adódott, hogy elfogyott a tűzifa, és gyertyát gyújtottunk. Másnap reggel pedig továbbindultunk. De erről szóljon egy következő bejegyzés.

Gábor és Csuri

2010. augusztus 2., hétfő

Út az Ígéret Földje felé - 8. napi beszámoló

Tegnap legkönnyebbnek ígérkező napunkra virradtunk, tudván, hogy buszokkal szállítanak minket át Csíkszeredából Székelykeresztúrra. Ez lehetett az oka annak, hogy az eddigiekhez képest rekord idő alatt zajlott a reggeli készülődés, csomagolás stb. Igaz, hogy az is sokat számított, hogy a lányok már előző este elkészítették a szendvicseket az útra. A buszos akcióval megspóroltunk 80 kilométert a napi adagból, így már mindössze 50 kilométer maradt hátra. 11 óra körül már javában fentük a fogunkat az immár törzshellyé vált keresztúri Bonfini Ristorante étlapjában feltüntetett ínyencségekre – pizzára, palacsintára. Egy jó nagy limonádézás után kényelmesen elfogyasztottuk a kaját, majd valamikor 2 óra körül elindultunk Szováta felé. Már az elején rájöttük, hogy közel sem lesz olyan könnyű az út, mint azt gondoltuk – mindenki rettentően fáradt és nyűgös volt, már csak nyolcan tekertünk a tizenegyből. Bubi már Keresztúron bejelentette a sajnálatos hírt, hogy családi okok miatt haza kell utazzon, és amúgy is nagyon ki volt fáradva. Gábornak sajnos továbbra sem javult a térde, így ő is autóban utazott, Erikával és Bubival együtt.

Az út maga sem volt éppen rózsás, eléggé hepehupás vidék volt, és sajnos egy idő után már az út minősége sem segített. Igazi türelem-játék volt egymással szemben, de mindenki jelesre telkjesített, még Vitus is az átlagnál megértőbb volt. Kihasználva a rossz és alig használt, Isten háta mögötti utakat, az amúgy jogsival nem rendelkező Vitus is beült a volán mögé, majd egy óvatlan pillantaban előre szólt Tóninak adóvevőn, hogy nézzen szét, nem-e lát valahol rendőrt, nehogy rosszkor rossz helyen haladjon el. Errefel Etédre érkezvén pont a rendőrség előtt érezte úgy, hogy ideje megállni...

Sok nyűg és idegesség után végre kiértünk a makfalvi letérőhöz, ahol még egy utolsót pihentünk a hátralévő 14 kilométer előtt, és azért imádkoztunk, hogy az időközben cseperegni kezdő eső elkerüljön minket. Úgy tűnt, hogy imádságunk meghallgattatott, így gyorsan útra is keltünk. A jó idő pontosan 2 percet tartott, amikor megláttunk magunk előtt egy hatalmas eső-függönyt. Menjünk? Ne menjünk? Hát belementünk. Már arra sem volt időnk, hogy előkapjuk az esőköpenyeket, mert pillanatok alatt a bugyink is vizes volt. Az amúgy is tetőfokára hágott idegességet ez már a végtelenségig feszítette, és amikor már szél is társult az eső mellé, úgy éreztük, soha nem ér véget ez az utolsó száz méter. Célba érve alig volt időnk megszabadulni a már mindenki által utált bicikliktől, Vitus máris osztotta a parancsot, hogy azonnal mindenki vedelje le magáról a csurom vizes ruhákat, és öltözzön szárazba. Hál’Istennek Mesi, Erika, Gábor és Bubi már rég megérkeztek, és kicsomagolt autóval, felhúzott sátrakkal és forró teával vártak minket. Lassan mindenki megnyugodott, tudván, hogy három napig pihenhetünk.

Hamarosan elbúcsúztunk Vituséktól, Gábortól és főleg Bubitól, aki minden valószínűség szerint már nem tér vissza, valamint Kicsi Farkastól is, aki arra az esetre kísérte őket Kolozsvárra, ha Mesi esetleg nem tudna visszajönni.

A macskák hiányában az egerek egyből megszállták a első sörkertet. Természetesen a cél az a bibliaóra szabadabb keretek közti megtartása volt... Azon kívül túl nagy pusztítást nem végeztünk, hisz mindenki teljesen ki volt merülve. Amilyen rekord idő alatt elkészültünk reggel, ugyanolyan rekord időben – 11 körül – nyugovóra is tértünk.

Zoli és András

2010. augusztus 1., vasárnap

Minden út a Bonfinihez vezet

Sajnos az istentiszteletre nem értünk le idejében, mert 11-kor érkeztünk a városba. :( Egyébként tavaly ugyancsak vasárnap voltunk itt. Ami új, és jó, az a felújított aszfaltút.

Megvolt a nagy kajálás a híres Bonfiniben, Székelykeresztúron. A pizza legendás, palacsinta hihetetlenül jó, limonádé, pirítós szendvics.... hjaaaaaaj! Szeretjük itt és mindenkinek ajnljuk!
Indulunk Szovátára, habár dörög. Reméljük nem ázunk meg.

Igazságok

András nincs is annyira lebarnulva, miután tusol.
Sanyi titkos erőforrása a szénsavas üdítő, a szukk. Olyan lesz tőle, mint a rakéta.
Gábornak nem is fáj a lába. Utálja a biciklizést és szereti ha a fásli láttán sajnálják a nők.
Tóni nem is ember, hanem robot. Nem szokott enni, de amikor olajazza a bicikliláncot, feltűnően sok olaj fogy el.
Bubi egy optikai csalódás, holmi szemfényvesztés és SOHA életében nem horkolt.
Mr. Lee Ienei ZoLi akkor is tud aludni, amikor nyitva van a szeme, vagy biciklizik.
Erika igazából nem is ért a főzéshez. Kolozsvárról szállítja titkos beépített ügynöke, Fedővics Kenő Mártás, a napi „újpátés" szendvicsadagot és az egyéb ebédféléket.
Eszter nem is létezik. Mindenkinek a képzeletbeli barátja és senki
sem mer róla beszélni a többiek előtt, mert szégyellik bevallani.
Vitus nem tudja összeadni a kilométereket, ezért mindig 30-at mond. Mindig! És utálja a kávét.
Csuri karaokézik a walki-talkiba és hason ereszkedik a leejtőkön. Lopott biciklivel.
Mesi éjszaka kilopózik a legközelebbi korcsmába és elkártyázza a közös pénzt. Brassóban viszont nyert és abból fizettük a pónik javítását.
Atti minden letérőnél lelkiismeretesen jelez és lámpázik a néniknek. Jaj, ez tényleg igaz!
Tekla egy érzékeny repülő lény. Érzékeny, mert el tudja aludni a fogát, repülő, mert soha nem érjük utol, s lény, mert érdekes pezsgőmalacokat eszik reggelire.
Isti némán csodálja a tájat. Igazából költő és magába szippantja az ihletet a következő mesterműhöz.

Sent from my sexy iPhone :D

Róbert tömi meg a legjobban a buszt

A minibusz megpakolása a legnehezebb, minden el kell férjen, csomagoktól, a kajáig, pótbicikliktől fáradt biciklikig minden-minden. Ez már művészet és Bubi a legprofibb benne!
Most indulunk Szováta felé. Mesi édesapja jóvoltából két busz átvisz Székelykeresztúrra, odáig kb 80 km van. Azert nem tekerünk, mert az utóbbi napok nagyon kimerítettek. Tegnap például Tóni mérője szerint 100 km-t és 56 métert tettünk meg :D. A másik ok az, hogy a keresztúri híres Bonfiniben szeretnénk valami fincsit enni. Ez kötelező! Utána gurulunk Szovátára, biciklivel kb 50 km-t és jónéhány métert :D Tavaly is ezen az útvonalon haladtunk, csak a másik irányba. Akkor fedeztük fel a Bonfinit.
Jelzünk a Bonfiniből!

Eszter

Megérkeztünk Csíkba

A változatosság kedvéért ma is később indultunk el, mint ahogy előre elterveztük. Fél 8-kor keltünk, azután ásítozás, mosakodás, sátor lehúzás, kajálás, és a fájdalmak enyhítése következett: izmok lazítása különféle kenőcsökkel, égési sérülések kezelése. 12-kor sikerült elindulnunk, de ez előtt még készítettünk egy csoportképet a kommandói templom előtt, az ottani lelkésszel, Pop Leventével, es "Szumoval".

Végre sikerült elindulnunk, a várva várt 15 kilométeres ereszkedőn, amit tegnap olyan nehezen tudtunk megmászni. Amit tegnap 1-2 óra alatt másztunk meg, lefele 20-30 perc alatt tettük meg. A köves, földes úton vigyáznunk kellett a feljövő autókra, mert ők nem tették meg ezt velünk. Leérve kicsit le is voltunk törve, hogy máris leértünk, mindenkinek kedve lett volna még egy kicsit ereszkedni. A megállónál észrevettük, hogy mindenünket vastag porréteg fedi. Az úton lefele Bubi elcsúszott egy éles kanyarban. Szerencsére nem történt nagyobb sérülés, egy-két horzsoláson kívül az alacsonyabb sebesség miatt, viszont a biciklijének annál nagyobb baja lett, mint a gazdájának, ezért kénytelen volt beszállni a mikrobuszba. Emiatt ezredes váltás történt, de nem szeretném elárulni kilétét, szerénységem miatt :))

Egy 7 kilométer hosszú macskaköves út után, ami kirázta belőlünk az utolsó energiánkat is, beérkeztünk Kézdivásárhelyre. Itt mindenki hedonista módon elkényeztette magát sok finomsággal, amit az ottani üzletből vásároltunk. Tovább indulva egyre melegebb lett. Talán a biciklitúra alatt a mai nap volt a legmelegebb, a hőmérőink 40 fokokat mértek. Emiatt nagyon sokan szálltak be az autókba, talán ez volt a csúcs: 4 biciklista. Ők drukkoltak a klímával felszerelt kocsikban a hőségben kinn maradt, izzadságukban búvárkodó keménylegényeknek es lányoknak(Tekla).

Ma megérkeztünk Csíkszeredába. A régi parókiára húztunk be a biciklikkel, itt is alszunk, majd reggel 9-kor indulunk tovább, ekkor 2 kisbusz átvisz bennünket Székelykeresztúrra.
 Várjuk a holnapi napot, amikor megérkezünk Szovátára, ahol 3 nap alatt kipihenjük a fáradalmainkat, a Medve tóban lubickolva.

Toni

2010. július 31., szombat

Hegymászás a javából - 6. napi beszámoló

Miután Brassóból elindultunk, rájöttünk, hogy a kocsik és a biciklisek külön kell haladjanak egy ideig, pontosabban Rétyig, ugyanis csak egy sávos az út, és a parkolósáv sem elég széles ahhoz, hogy a kocsik ott menjenek és ne zavarják a forgalmat. Így Rétyig a kocsik faluról falura mentek, mingid bevárták a bicikliseket, majd továbbmentek. Az egyik faluban megálltunk és kürtős kalácsot is ettünk. Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy reggel, amikor Brassóban felkeltünk, Jenei megjegyezte, hogy ő úgy enne egy kürtős kalácsot. Hát beteljesült az álma. 
Csoportkép a brassói templom előtt, vendéglátóinkkal együtt

Amikor megérkeztünk Rétyre néhányan beugrottak kajálás után a tóba. A két Farkas, Tekla, Tóni és Bubi ugrottak fejest, hasast, szaltóztak, úszkáltak. A szinte hosszúnak mondható pihenés után mindenki újult erővel pattant fel a biciklire. Kovásznán újból pihentünk egy kicsit, majd nekiálltunk megmászni a kommandói hegyet. Tudtuk, hogy 15 km, azt is tudtuk, hogy meredek, csak éppen azt nem tudtuk, hogy olyan rossz, amilyennek Vitus lefestette. 

Fürdés a rétyi tónál

No de volt két biciklis, akik a kocsik előtt felértek (ugyanis a kocsik is alig tudtak 10m km/h sebességgel haladni). Tóni egyszercsak elvágtatott a kocsik mellett,Bubi pedig a hegy háromnegyedénél előzte meg a két autót. Ezen a szakaszon sofőrcsere is történt, kicsi Farkas helyett a már említett Jenei került a VW kormánya elé, míg kicsi Farkas keményen tekert. 

Bubi, Tekla és Tóni ugrani készül

Miután sikerült mindenkinek felmászni a hegyen, elkezdtük keresni a templomot. Meg is kérdeztük valakitől az utcán, hogy merre lenne a templom, mire a bácsi azt mondta, hogy: "mánjenek álőre, oszt a második utcán mánjenek jobbra, nagy tornyot építettünk neki, oszt meg fogják látni. A keresésből az lett, hogy kicsit keringtünk a településen, majd miután másodjára is megkérdeztük az utat egy községbelitől, egy fák által védett, szinte teljesen észrevehetetlen helyen megtaláltuk a templomot. 

Ezzel a plakáttal fogadtak bennünket Brassóban

Pop Levente helybéli lelkész már várt bennünket Szumóval, egy Belvárosi ifissel, teológussal. A gondnok krumplitokányt készített nekünk. Közben egy csomó információt megtudtunk a településről, egy csomót nevettünk, majd szétoszolva felhúztuk a sátrakat, kipakoltuk a csomagokat és természetesen együtt kajáltunk. 

A sofőr is ebédszünetet tartott, ő is szerette a kürtős kalácsot

Este egy jó kis beszélgetés alakult ki, az áhjtatot Vitus tartotta. Ma is felolvasott Richard Wurmbrand: Mélységekben járatta őket című könyvéből, amit nagyon szeretünk, mert nagypn jók a példák, valamint érdekesek a történetek is. Amikor éjjel 1 órakor, szotyiparti, beszélgetés után odakerültünk, hogy bedőlhettünk az ágyba, boldogan burkolóztunk be a hálószákba. 

Mindenki szépen sorban haladt, ezúttal sem voltak problémák

Reggel miután felkeltünk, bepakoltunk és a reggeli áhítat után elindiltunk Csíkszereda felé, de erről majd többet mesél a következő napról szóló bejegyzés. További képeket még fel fogunk tölteni a mai nap folyamán, valószínű este, amikor megérkezünk Csíkba. Kommandón sajnos nem volt semmilyen jel, ezért nem tudtunk jelentkezni.

Gábor

Kommandó, a legszebb

Tegnap este, 7 körül sikerült megmásszuk a kommandói hegyet. 15 kilométer, amiből kb 8 km 11%-os emelkedő. De megtettük!
Nem volt jelünk, úgyhogy csak most tudunk jelentkezni. A napi beszámoló később következik. Annyit elmodhatok, hogy egy külön világ, gyönyörű, hangulatos és nagyon finom kajával vártak, a lelkész Pop Levente és drága barátunk, jövendőbeli lelkész, Szumó. A fincsi tokány készítésében az IKÉs lányok is segédkeztek.
Most újra Kovásznán vagyunk és indulunk Csíkszereda felé.

2010. július 30., péntek

Még mindig a tónál

Tekla, Tóni és Róbert is lubickoltak egyet. Eltartott az ebédszünet :) de annál hangulatosabb.

Eszter
Update via iPhone :D Köszönjük Steve Jobs!

Ebédszünet Rétyen

Megálltunk megzabálni a szendvicseket Rétyen, a tó mellett. Persze a Farkas fiúkat nem lehetett megállítani ugrástudományuk bemutatásában :D A többi sztárfotó este!

Kb 40 kmt jöttünk eddig és még kb 30 van hátra, hogy feljussunk az ország legmagasabban található településére, Kommandóra :D

Update - elindultunk Brassóból

Ma reggel sikerült felkelni és elindulni Brassóból. a brassói medvék finom reggelit is készítettek nekünk, kaptunk finom rántottát, jól megkeverve zöldségekkel. Mivel nem volt időnk megnézni a várost, úgy döntöttünk, hogy a nyáron, vagy akár ősszel eljövünk a brassóiakhoz látogatóba, és a várost alaposabban megnézzük magunknak. 

Lészai Robi (Bubi), a reggeli proficsomagoló

Jelenleg Uzon környékén vagyunk. Mivel nagy a forgalom és csak egy sávos az út, a kocsik előre mennek, és mindig bevárják a következő falu végén a bicajosokat.

Brassóban a nagy forgalom ellenére is sikerült balesetmentesen közlekedni

Gábor

Hamarosan indulunk Kommandóra

... és jól felpakoltuk magunkat szendviccsel :D

Már 420 km, Brassó és a nyűgős pónik

Talán a tegnap estével kezdeném. Finomat vacsoráztunk, Erikát és Mesit illeti a dicséret. Majd az esti áhítatot Gábor tartotta, melyet a Kommunikációs elemek a teremtés történetének első három fejezetében című kiselőadással indított (milyen igényes cím :D), majd arról vitatkoztunk, hogy mennyire tudunk manapság Istennel kapcsolatot teremteni. Jó beszélgetés alakult ki. Az esti bibliaóra után elhelyezkedtünk, ki földön, ki székeken, a régi református parókia egyik termében, s elméletileg alvásra tértünk. Elméletileg, mert a „Fantastic 4” (Ienei Zoli, a Farkas fiúk és Róbert-Búbz) még jó fél órát szórakoztatta a társaságot az aznapi poénokkal és vicces helyzetek felelevenítésével. Lassan csak elcsendesedtünk, s a Fogaras felé vezető 105 km fáradalmait naaaaagy horkolás-koncertben nyugtáztuk (nyugtáztuk, így írom, mert a fiúk biztos, de az is lehet, hogy én is horkoltam :D).


Fogaras egyik körforgalma, miközben elhagyjuk 


Az éjszaka rövid és mozgalmas volt. Róbert álmában kiabálta, hogy menjünk előre, András hajnalban taxiba ült és vonattal hazasuhant, s alig fordultunk kettőt, rinnng-rinnng, megszólalt Atti idegesítő ébresztője (fél 7kor, jajj!!), s máris kelni kellett. Vitus kikiabálta a népet a hálózsákokból és indult a készülődés. Időt szorítottunk a református templom meglátogatására. Szász Tibor lelkipásztor elmesélte a templom csodálatos történetét, ahogy Árva Bethlen Kata felépíttette, s hogy milyen címerek, kőszószék található benne. Az Úr asztalán található terítőt Bethlen Kata mennyasszonyi ruhájából varrták, csaknem 250 éves, különleges selyem, nagyon különleges hímzésekkel (madarak, néger figurák, egyéb állatok), a sírja is a templomkertben található. Itt tartotta a tiszteletes úr a reggeli áhítatot, s a város történetéről is szót ejtett.



Újabb megálló és csoportkép főtámogatónknál, a MOL Románia egyik töltőállomásánál


Ma egészen jól haladtunk a célpont felé, attól függetlenül, hogy állandóan emelkedett az út és nagyon-nagyon lyukas-foltos volt. Az esős, szeles idő végre átállt nyári módba, kezdünk barnulni (majd fotót készítünk Bubi kreatív lábáról) és egyre jobban sikerül egy csoportként haladni, azonos tempóban. Gyönyörű helyeken gurultunk, annyira közel vannak a hegyek, s olyan erősek a színek. Amennyire sikerült a fejünket felemelni az útról, ezt is megcsodáltuk (legalábbis én biztos :P). Még mindig nagy érdeklődéssel bámulják a helybéliek a felvonulásunkat, kicsit élvezzük! Ez a nap talán az első balesetmentes szakasz volt. 


Érdekes faluneveket is láttunk




Kerülő úton haladtunk Brassó felé, nagy hegyet másztunk meg Rozsnyó előtt, s azután vettük észre, hogy a verseny pónik fájlaltatják szerveiket. Lassan kiderült, hogy majdnem mindegyik bicikli nyögdécsel a 400 km után, így gyorsan riasztottuk a brassói medve barátainkat, hogy sürgősen keressenek nekünk bicikli szervizt. 


Hegymászás a főúton




Az eredeti terv az volt, hogy megmásszuk a brassói pojánát (nem tudom, hogy írják...), s az utolsó percig döntögettük, hogy merjük-e vállalni, vagy térjünk balra és 10 kilométert letekerve végre megérkezzünk. Végül mégis csak az egyszerűbb utat választottuk, bár nem azért, mert megijedtünk a hosszú és meredek úttól, hanem a biciklik nem biztos, hogy megbírták volna és a szervizelést is lekéstük volna. 


Ilyen ügyes kis gödröket is kerülgettünk :P




A sorsdöntő útelágazódásnál találkoztunk egy francia, hattagú családdal. Biciklivel, csomagokkal Aradról indultak Erdély körútra (ha jól értettem), s majdnem folyékonyan beszéltek románul. Ők is Brassó felé haladtak, eldöntöttük, hogy együtt gurulunk be a városba, mert biztonságosabb a forgalmas úton. Matyi elénk jött a kis piros autóval és a forgalmat elkerülve, hosszabbítással beérkeztünk a brassói Belvárosi gyülekezet templomához, a testvérmedvék otthonába.


Büszkén jelentjük, hogy egy európai falun is keresztülhaladtunk




Hatalmas plakáttal vártak, száguldó biciklis Kétágú templomot ábrázol :D. Nagyon-nagyon finom vacsorát készített Szilárd nekünk, tíz ujjunkat megnyaltuk utána. Köszönjük szépen! Kényelmes emeletes ágyakban fogunk aludni, nagyot tusoltunk és a bibliaórán Gábor tegnapi témáját folytatva Istennel való konfliktusról, illetve emberek közötti konfliktuskezelésről beszéltünk. Ami minden bizonnyal hasznunkra válhat :)


Gyönyörű helyeken álltunk meg kisebb pihenőkre




Holnap Kommandóra biciklizünk. Kovásznától 22 km-re található, 1030 méter magasban. Ez volt a legszélsőbb pontja Erdélynek, az Osztrák-Magyar Monarchia határa. Oda szeretnénk felmászni és remélem, sikerülni fog :)


Gyors biciklijavítás az országúton




Orsolya, nincs akivel Útszéli hipp-hopp rádiózzak. Nincs akivel ordibáljak országunk útjain. De tudom, hogy most épp bújod a könyveket és fényesíted a cipőcskédet és bárány-habosra mosod Lindát. Gondolunk rád! Boti, nem halljuk hangodat, te is hiányzol nagyon! Mindenkit üdvözlünk!


Eszter


Végezetül néhány kép, ami nem fért a bejegyzésbe, ezért a bejegyzés végén tesszük őket közzé :)


Mesi, a hős buszvezér, a walkie-talkie ura


A csapat apraja-nagyja egy vasúti átjáró előtt


Lélegzetelállító látvány fokozta a kajálás örömét


Mindenki hatalmas harapásokkal pusztította a szendvicseket


A csipet-csapat és a 6 francia vendég (az oldaltáskás bicikliken)


Brassó bejáratánál is sikerült megőrizni a hidegvért és a nagy forgalomban is rendben haladtunk

És végre sikerült elérni Brassót is


A Brassóiak nem csak a háttérben látható plakáttal fogadtak bennünket, hanem elvittek biciklit javíttatni és finom, meleg kaját is kaptunk tőlünk