2009. szeptember 18., péntek

Minduntalan bicikli

Mivel mindannyian szívünkön viseljük bicikliink sorsát, illetve szeretünk erre-arra tekerni, ezért merészkedem két hírt feltenni, ami részint azt bizonyítja, hogy a városháza foglalkozik a biciklisekkel, részint pedig azt, hogy van remény arra, hogy a közeljövőben biztonságosabban utazzunk a biciklinyeregben a városban.

Az első hír már elég régi, de sikerült megtalálnom, még július 24-én jelent meg:

Biciklissávok és parkerdő


Sorin Apostu polgármester pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az önkormányzat több városi biciklissáv és új park létrehozásáról döntött. Az elöljáró 40 kilométeres biciklissávról beszélt, egyesek útvonala már kijelölt, mások kijelölésére ezután kerül sor. Arról is szó volt, hogy a dombra közlekedő tömegközlekedési eszközökre biciklitartót szerelnek fel, amelyet a kerékpárosok igánybe vehetnek, ha a város magasabban fekvő részeibe akarnak eljutni. A polgármester elmondta, hogy szándékukban áll biciklibérlési lehetőséget biztosítani a város több pontján úgy, hogy az egyik helyen bérbe vett bicilit a város más pontján is vissza lehessen szolgáltatni. A projekt 1,3 millió euróba kerül, és európai uniós támogatásból valósítják meg. Az önkormányzat egy másik döntése értelmében egy több mint 200 hektáros területen parkerdőt alakítanak ki: az erdő megmarad erdőnek, tehát nem vágnak ki fákat, park jellege attől lesz, hogy sétányokat hoznak létre, padokat helyeznek el. Ezt szintén európai uniós pénzből finanszírozzák.



És itt a következő hír, én valószínű erre a cuccra el is látogatok, mert kíváncsi vagyok, hogy mit tartanak a városatyák, főleg a polgármesterünk. Én azért kíváncsi vagyok, hogy mikor fognak lemondani a kényelmes kocsikázásról, és mikor fognak öltönyben és kalapban biciklizgetni az utcán. Ez különben ma reggeli hír:

Autó helyett biciklivel

Sorin Apostu polgármester tegnap biciklis felvonulás szervezését jelentette be, amelyre kedden, a Mobilitás Nemzetközi Napja alkalmából kerül sor a Mobilis Kolozsvár kampány keretén belül. A biciklis felvonulás a Szabók bástyájánál ér véget, ahol kerekasztal beszélgetést szerveznek a Kolozs megyei közintézmények, a nemkormányzati szervezetek képviselőivel, illetve a forgalmi szereplőkkel. Jelenleg 9,2 kilométer biciklis sáv van a városban összesen 14 utcában. Az önkormányzat azt tervezi, hogy európai uniós támogatásból biciklibérlő központokat hoz létre a város különböző pontjain.

1 megjegyzés:

  1. ez erost jol szol! remelem ezegyszer be is tartjak a szavukat ezek a politizalo lurkok.Barcelonaban nagyon vaganyan mukodik ez. vannak piros varosi biciklik teljesen felszerelve, oszt van egy korlatszeruseg, amibe beleakasztod a bicikli kormanyat es az le is zarja. ha ujbol ohajtasz biciklit hasznalni, akkor csak be kell tegyel valamennyi apropenzt es mehetsz is vele. minden nagyobbacska utcaban es minden teren van ilyen, igy nincs gondod, hogy hol talalod meg a kovetkezo ilyen parkolot, ahol otthagyhatod a bicajt.
    t

    VálaszTörlés