Biciklizés "in highlight"

Sokáig nem lehet távol maradni egy olyan dologtól, amit az ember nagyon szeret. Így történt ez egy párunkkal, akik eldöntöttük, hogy felelevenítjük biciklitúrás emlékeinket, és biciklire üllve kitekerünk a bükkbe. Tegnap reggel 9-kor volt az indulás a Kétágú elől. Jómagam, már nagyon vártam az indulást, szinte ugyanolyan érzéssel, mint július 27-én a nagy bicikliútra való induláskor. Mikor mindenki megérkezett, azaz hogy, Bubi, Boti, Levi, Dani, Tekla és én, akkor vettük lábunk alá, vagyis inkabb kerék alá a bükk fele vezető utat. No, még mielőtt azt hinnétek, hogy csak ennyien voltunk, elmondom, hogy nem..., ugyanis a többiek kocsival jöttek. Ezek a "kocsi" túrázok: Csabi, Kriszta, Piti és Isti (ő inkább kényszerből, ugyanis gipszben van a keze, és úgy nem tud tekerni.) indulás után egészen jó kis tempóban tekertünk a monostor fele. Boti volt az ezredes és Tekla a sereghajtó. Én jó kis szokás szerint valahol középen élveztem az utat. :) De a lényeg csak most jön, hiszen a fiúk egy másik utat választva, "downhillezni"akartak, így Teklával kettesben tovább tekertünk a műúton. és.....azt képzeljétek el, hogy én voltam az ezredes egy adott pontban, no meg Tekla a sereghajtó. :) Hogy ne unjam magam Tekla mellém szegődött, így már ketten voltunk ezredesek, akik a nagy csapatot, sereget (hihi, hahha) vezette. A nagy csapatunk egy öreg néniből állt, aki lassacskán, sántikálva nézett utánunk, amíg csak látott. :) Persze mi azért nagyon élveztük státuszunkat. A fiúkkal a fácánok közelében kellett találkozzunk és ugyanitt a kocsival érkezőkkel is.
Egy nagyon csendes kis helyre mentünk, az erdő aljában, és ott letáboroztunk a kis pokrocainkra. Jöhetett a szórakozás, pihenés, sütés és természetesen a játék is. Fát gyűjtöttünk, kolbászt sütöttünk és élveztük a némiképp csendes természetet. A jó kis beszélgetés sem maradhatott el, amit már olyan jól megszoktunk. Amikor barátokkal megy az ember kirándulni, ott nincs ami rossz legyen. Egyesek már délután visszamentek, Dani, Boti, Tekla meg én este 7 óráig maradtunk és szórakoztunk.
A nap fénye a hazafele vezető út volt, amikor egy igen nagy dolog történt. Elől mentem én és utánam Tekla, a fiúk pedig lemaradtak (de ők ugyis beértek minket később), de egy kisebb emelkedőn felfele, Tekla bevallása szerint, azaz hogy a sebesség mérője szerint, 30-sal tekertunk felfel. Nem jött, hogy elhiggyem, ÉN? felfele? 30-as sebességgel?! huhhh, de olyan jóóóó volt, úgy élveztem, száguldoztunk. Az érzést pedig már minden jó tekerő ismeri: száguldozás közben mennyire szabadnak érzi magát az ember. Hihetetlen.! Monostoron jöttünk lefele, de valahol elveszítettük, a már előnkbe került fiúkat, így hát mi más letérőt válsztottunk. Egész biciklitúra alatt nem jöttünk ilyen forgalomban mint tegnap este Teklával ketten. Jó, hát tudjuk, hogy Kolozsvár és központ, meg esti óra, de.... a forgalom fergeteges volt. A biztonságérzet azért megvolt már bennünk, hiszen a túrán beleszoktunk, és mégis extra figyelmesnek kellett lenni . De ha már írom ezt a beszámolót, akkor azt jelenti, hogy szerencsésen visszaérkeztünk a kétágúhoz. :) Itt újból találkoztunk a fiúkkal és egy jó nap zárása után elbúcsúztunk.
Látjátok? Megéri fenntartani, elevenen tartani az ifi életét, és benne a mienket.
A közös élmények szorosabbá teszik a kapcsolatokat, jobban megismerjük általa egymást.
Természetesen az iskola és egyetem megkezdtével a hétközbeni találkozások száma lecsökken majd, és ezzel számolunk is, viszont a hétvégéket még mindig ugyanolyan érdekessé, élvezetessé tehetjük, és fogjuk is. Minden csak tőlünk függ, and i see a lot of potential in all of us. :))))

Ez egy kiscsit novella terjedelmű lett, de nézzétek el nekem.:)
Találkozunk ma este.
Puszi
A képek is érkeznek hamarosan.

Erika