Nagyifi a QuoVadisban

Vasárnap este 2 hagyományőrző lélek, Erika és Isti meghívtak a QuoVadisba, mert náluk hagyomány az, hogy vasárnap beülnek valahová és egy jót beszélgetnek. Szívesen fogadtam a meghívást, és miután Tekla is csatlakozott hozzánk a helyszínen, máris letelepedtünk egy kis asztalhoz, egy eléggé érdekes kép társaságában. Ugyanis, amióta nem jártam ott, eléggé megváltozott a design. Sötét hátterű portrékat tettek ki a falra. Mi valahogy nem tudtuk eldönteni, hogy a felettünk levő kép nőt vagy férfit ábrázolt. De a Kelly Family tagjaira emklékezve, megállapodtunk, hogy egy hosszú hajú fiúról van szó. A továbbiakban is komoly döntéseket kellett meghoznunk, pl. azt, hogy mit rendeljünk. Sokat nevettünk, mivel az étlapban nagyon ötletes elnevezésekkel találkoztunk: Death by Chocolate, Sweet Kiss (shake-szerűségek). Azonban a pincérnő nagy segítséget nyújtott a választásban, mert mindegyre azt mondta, ez sincs, az sincs. Végül maradtunk egy sütinél (Isti), két édes csóknál (ne értsétek félre, ezt a shaket rendelte Tekla és Erika- Sweet Kiss), és én maradtam az örök boldogságnál (Happy Ever After- shake). Nagyon finomak voltak, de nem ezért érte meg ott lenni. Hiszen ezután érdekfeszítő témák kerültek elő. Pl. mitől nő egy nő? És milyen százalékban vagyunk mi nők és férfiak, izé lányok és fiúk?

Mert egyes lányok fiúsabbak, a fiúknál pedig néha vannak lányos beütések.

Most furcsán hangozhat ez az egész, de... soha nem sopánkodtatok magatokban, hogy miért nem születtetek pl. fiúnak? A fiúkat nem kérdem, mert ők nem biztos, hogy vállalták volna a lányszerepet. Én mindig egy jó focicsapatban szerettem volna játszani. De nem baj, maradok a pingpongnál. Apropó, mikor játszunk még?

Arról is szó esett, hogy a hölgyek mennyire nem tudják fogadni a bókokat, bár ... most jut eszembe, hogy lehet a bókolókkal van néha gond. Na jó, ne kövezzetek meg! Kiderült, hogy Isti kitűnő rendszerező képességekkel rendelkezik, mert olyan szépen mutatta be a különböző lánykategóriákat, akik képmutató szemérmességgel fogadják a bókokat. Pl. „Szép vagy.” Válasz: „Ó, nem is igaz.” Közben magukban azt mondogatják: „Naná, hogy az vagyok, de most nem hangoztatom.” ; Vannak olyanok, akik határozottan kijelentik: „Persze, hogy én vagyok a legszebb és legtökéletesebb lény a földön.” ; Vannak olyanok, akik egyből visszautasítják a bókot, merő hazugságnak titulálva a szavakat. Miért? Önbizalomhiány, vagy még nem értek meg arra, hogy nőként kezeljék magukat? Az tény, hogy a Teremtő sok kinccsel ajándékozott meg, de mi nem tudunk mit kezdeni velük. Vitrinbe tesszük, porfogónak.

Aztán a személyiségtípusok is előjöttek, és egymást vizsgálgattuk, kire mi jellemző leginkább. Az eredmény: a melankolikusok nyertek, azaz én és Isti. Végül abban maradtunk, hogy mivel a tudomány gyorsan fejlődik és különböző teszteket találnak ki, Tekla elküld nekünk majd egy személyiség tesztet, hogy lássuk, mi lappang bennünk. Most már nemcsak szangvinikus, flegmatikus stb. személyiségtípusok között válogathatunk, hanem sokkal érdekesebb elnevezéseket találtak ki. Bővebb információk: Vincze Teklánál.

Sok-sok nevetés, magas röptű gondolatok, „in your faces” humor, mindenből volt egy kicsi, ami gyönyörűvé varázsolta az estét. És más is tanúja lehetett ennek, mivel elég hangosan nevettünk, sokan megbámultak, hogy minden rendben?

A „nagyifit” számlafizetéssel zártuk. Azaz a Kétágúig még folytattuk a magas szintű eszmecseréket, majd 11 óra után valahogy búcsút vettünk egymástól. De nem végleg... To be continued....

Emese

Focibajnokság képek

Most jön egy pár kép a bajnok fiúkról.

A fiúk a stratégiákról beszélgetnek

Gól veszély a monostorral

:(((



Csabi remek fogásai



Sikerült kivédeni



Mérközés a bifivel



Hátul a szurkoló lányok veszélyben



Védelemre!



István ügyeskedik

Isti balett mozdulatai

Kezdenek kifáradni

Bubi és Attila mozgásban

Üdvbizonyosság

Ez volt a hétfői nagyifi témája. Mi az, hogy üdvösség? Ki üdvözül? Honnan tudom, hogy én üdvözülök? Elveszíthetem-e az üdvösségem? Ez csak egy pár kérdés azok közül, amelyekkel foglalkoztunk az ifi keretén belül. Többször is elgondolkodtam ezen, hogy mitől lehetek biztos az üdvösségemben? Érzem? vagy Tudom? Egyáltalán biztos vagyok az üdvösségemben? Arról beszélgettünk, hogy Isten felajánlotta nekünk, azaz felénk nyújtotta a nagyszerű ajándékot Krisztus halála által. Érette van, kaptuk az üdvösséget. Én, te elfogadtad ezt az ajándékot, vagy még mindig halogatod? Isten mindenkinek adta, csak el kell fogadni. Arról is beszélgettünk, hogy mi biztosak lehetünk az üdvösségben, ha már egyszer elfogadtuk az ajándákot, azt az úgynevezett "csomagot" amit Isten kínál. Sok emberben megfordul az a kérdés, hogy elveszíthetem-e az üdvösségem? Mi azon a véleményen voltunk, hogy nem. Ha már egyszer elfogadtad és tudod, hogy van üdvösséged, akkor az már a tied. Isten nem kéri vissza tőled. Nem csodálatos tehát biztosan tudni, hogy van üdvösségünk? Miért kételkedünk mégis olyan sokszor?
Van egy nagyon csodás énekünk, ami ide kapcsolódik: "Benned bízom Uram Jézus, benned bízom egyedül. Kit te hű kegyelmed hordoz, az bizton üdvözül. Bízom benned Uram Jézus, te nagy kegyelmű, drága hű Megváltó. Én bízom benned, Uram Jézus, igéd bíztat reá. "

Biztosak lehetünk az üdvösségünkben...


Erika

Kátés ifis nap

Minden évben megszervezünk egy napot a kátésoknak közösen az ifisekkel. Itt az a cél, hogy bemutassuk az ifit nekik, és egy kis ízelítőt nyújtsunk mindabból ami velünk történik. Azzal a reménységgel szervezzük az ilyen napokat, hogy majd a konfirmáció lejártával ők is bekapcsolódnak az ifi életébe.
Az elmúlt hétvégén volt a közös napunk. Sajnos az idő nem engedte meg, hogy kirándulni menjünk, ahogy azt szerettük volna és ahogyan azt szoktuk, azonban így is nagyon jól sikerült. Az alagsori teremben szerveztük meg tehát a programot, ami reggel 10 órakor kezdődött és a délutáni istentisztelettel ért véget.
Bár hosszúnak tűnik időben, mégis oly rövid volt. Azzal kezdtünk, hogy minden kátésnak egy keresztszülője lett, akinek az volt a feladata, hogy egész nap vigyázzon arra, hogy jól érezze magát az illető. Ez mindenkinek nagyon jól ment, hiszen barátságos emberkék voltak. A délelőtti órákat ismerkedési játékokkal töltöttük, amit jómagam vezettem. Ezeknek az egymás megismerése, a beszélgetés és a szórakozás volt a lényege. Ez nagyon is jól sikerült, hiszen mindenki élvezte a játékokat, és hamar összebarátkozott a két kis csapat. Ebéd előtt Vitus egy ifit tartott úgymond, amelynek témája az Istenkép volt. Beszélgetések, csoportmunkák, kérdések és válaszok hangzottak el. Itt alkalom nyílott arra, hogy mindenki elmondhassa Istennel kapcsolatos gondolatait, azt, hogy hogyan és milyennek képzeli el az Istent. Ezek után már mindenki nagyon éhes volt és alig várta, hogy finomat ebédelhessen. Így hát beosztottam az emberkéket. Voltak akik a konyhán segítettek ebédet főzni, egy finom gulyást készítvén, és voltak akik a terem elrendezésével és a terítéssel segítettek. Sok kéz hamar kész, szoktuk mondani, és ez igaz is, csakhogy amíg megfőtt, kellett egy kis idő. Viszont addig voltak akik játszodtak, voltak akik csak beszélgettek. A közös ebéd után filmeztünk. Mivel a reformáció ünnepe következik, megnéztük a Luther filmet. Mindenkinek ajánlom, hiszen nagyon tanulságos. Film után részt vettünk az istentiszteleten és azzal búcsúztunk el a kátésoktól.
Hogy visszajönnek-e ifire majd? Erre a kérdésre többen is igennel válaszoltak, és mi csak reménykedünk, hogy úgy is lesz.
Megpróbáltunk egy érdekes napot szervezni és én úgy érzem, hogy sikerült is. Mindenki jól érezte magát azon napon, amelyen volt szórakozás de komolyság is.
Az ifi mégegyszer bebizonyította, hogy tud ügyesen szervezkedni és nyitni mások irányába is. Ennek csak örülni és hálásnak kell lenni.


Erika

ui. hát igen, ide is érkeznek majd képek. :)

Focibajnokság

Már nem is tudom, hogy mikor volt pontosan a focibajnokság, de az biztos, már egy jó pár hete. Így hát leírok egy néhány alaptényt, mert eddig senki sem tette meg. Összesen két napos volt a mérközés, ahol az ifi fiai: Csabi, Bubi, Isti, Attila, Levi és István meg Zoli vettek részt a megmérettetésben. Beosztás szerint szombaton játszodtak a Pata utcai ifisekkel, ezt követően a Bulgáriával, majd pedig a Bifivel és a Kolozsmonostorral. Igazán nem értek szakszerűen a focihoz, de az biztos, hogy ügyesen játszodtak. Azért, nem ártott volna nekik sem előtte a gyakorlás, dehát jövőre. Szombaton 2 mérközést megnyertek, 2-öt pedig veszítettek. De nem is az számított már, hanem az, hogy mindent beleadva játszodtak. Bár a szurkolótábor gyenge volt, mégis voltunk egy páran. Tanúsíthatom, hogy a pálya szélén sem könnyű álldogálni és szurkolni. Jómagam még a mérközést sem élveztem igazán, hiszen aggódással sétálgattam fel és alá. :) Mesivel ketten a pálya széléről drukkoltunk és figyelmeztettük a fiúkat. Persze, ők nem mindent hallottak, de a lényeg az volt, hogy mi mondtuk. :) Csabi volt a kapus, aki sok veszélyes gólt kivédett, amire mi felszusszantunk, és máris kiabálhattunk tovább. Isti balett mozdulatokat is bevetett, de ez csak növelte a játék érdekességét. Ahogyan a fiúk mondták, Bubi nagyobbat is ugorhatott volna, de azért nagyon ügyesen játszodt. Levi szegényke állandóan lesérült, szinte többet volt a földön, mint amennyit lábon, de mindez természetesen nem az ő hibájából. Akárhányszor ütközés, "baleset" történt "kifütyöltük" a vétkest. :) Attila akkor indult be a legjobban amikor már egy gól bement, de akkor úgy iparkodott, hogy néha nem is tudtam szemmel tartani.
Amint láthatjátok nem egy olyan könnyű sport, azonban mindenki ügyeskedett. Vasárnapra egy mérközés maradt el, a Kakasossal. No, hát ez izgalmas volt. De olyannyira, hogy az utolsó percig egyenlő volt az eredmény.
Mindenképpen büszkék vagyunk a fiúkra, hogy kiálltak, és ügyesen játszodtak.
Jövőre pedig többet fognak gyakorolni, és ráadásul még pólót is készíttetünk. Abban fognak majd igazán győzni.


Erika


ui.: A képek majd érkeznek.:)

Az első hó

Sziasztok pandáim,
Hát hol is kezdjem, szóval LEESETT AZ ELSŐ HÓ!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Kis pandáim, tudom ez nektek nagy megrázkodtatás, hisz azért ti a pálmalevelekhez vagytok szokva és a 35 fokos meleghez. Na a tegnap meglepett az idő és a vénasszonyok nyara helyett 1 fok lett és szépen hullott a hó. Nem nagy gond, és most megragadom az alkalmat, hogy elmondjam, hogy mivel én azért a hargitai fenyvesekből származó barnamedve vagyok:))) és csak Vitus igazi panda:))) ezért bennetek is van, mindegyiketekbe egy kis barnamedvés beütés, úgyhogy nem fogtok megfagyni, sőt élvezni fogjátok a telet és a havat.
Én igazán nagyon örültem annak, hogy havazott, nekem nagyon fontos az első hó!!!mindig úgy érzem, hogy az első hóval mintha minden megtisztulna, emlékeim és mindennapjaim, az emberek körülöttem. Mintha a hó eltakarná, és elmosná a sok rosszat s így a jó maradna csak meg. Nekem az első hó mindig ezt az érzést hozza meg, és e nélkül nagyon nehezen vészelem át a telet.:)))
A másik fontos dolog, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy rohamosan közeledik a legeslegkedvencebb ünnepem:), és már ilyenkor érzem a fahéjas almatea illatát, a mézespogácsa ínycsiklandozó ízét, a fenyőfa otthoni illatát és mélyzöldszíne már most előttem van. Látom lelki szemeimmel, hogy az emberek arcán mintha kicsit több mosoly jelenik meg, talán ilyenkor legalább többet mosolyognak, kicsit kacagósabb a szemük sarka, talán kicsit kedvesebbek a buszon, az átjárókon, az utcákon, a bevásárlóközpontokban, és mikor kicsit leállnak a hajszával és megállnak egy pillanatra, akkor észreveszik ahogy a 3-4 éves kislány mennyire elbűvölten tudja nézni a fenyőfadíszeket a kirakatokba és azon gondolkozik, vajon elég lesz ennyi gömb az egész világ fáira??? -és ami ennél is fontosabb, nem elrángatják a kirakat elől a lánykát, hanem letérdelnek melléje, és megnyugtatják, hogy IGEN van elég dísz, van elég szeretet és van elég jólelküség a világon ahhoz, hogy minden fenyőfa boldogan és büszkén mutathassa díszeit karácsony estéjén.
S szeretem a nyugalmat, a csendet és azt az érzést, ami ilyenkor a városok felett kering. A szánkos gyerekeket, akiket édesapjuk és édesanyjuk húz és ők közben visibálnak és élvezik a havat, a hatalmas, puha és színes sálak mőgé burkolózó pirospozsgás emberarcokat, a futkorászó iskolásokat akikről esik le minden de látszik rajtuk, hogy ennél jobban soha nem érezték magukat.
Amit a legjobban kedvelek az a késő esti városi séta, amikor már nagyjából minden csendes, kevés autó jár, a járdák hóval vannak borítva, az utcai lámpák sárgás meleg fényében pilinkézik a hó és én a kedvesemmel kézenfogva sétálok a parkban. Lábunk alatt ropog a hó és minden egyes kilégzésnél hatalmas párafelhő szalad ezerfele előttünk. A város fényei pont annyira világítják meg a házakat és az utcasarkokat, hogy éredekes és szórakoztató mesék kerekedjenek ki az árnyjátékokból.
Hát ezt hozta ki belőlem ez a kevéske első hó!
puszkó minden kispandámnak.

Utolsó nap Brassóban

(folytatás a szombati naptól) Ez után kezdődött a program legérdekesebb része..."buli a templomban". Kicsit furcsálltuk és kíváncsian kérdezgettük egymástól, hogy ezt szó szerint kell értelmezni, vagy sem? Mmm...mindenesetre a próba befejeztével, már tisztán hallottuk a zenét, a kiabálást, a dobbantásokat. Csak mi hiányoztunk! Így aztán mindenki átöltözött és a torony kávézójában kezdett bulizni. Ha egy szóban kellene megfogalmazzam, hogy számomra milyen volt, akkor csak annyit mondanék, hogy: nagyon jó! A lányok (Eszti, Erika és én) kialakítottak egy saját táncot, bizonyos mozdulatokból, amiről szerintem majd a képek beszélnek, a fiúk pedig beszélgettek és a lányokat táncoltatták. Volt sütemény, üdítő, no meg ropi, és titkos mogyoró. A buli után, Vitus aláíratott minden kispandával egy szerződést, miszerint holnap (azaz vasárnap) reggel hét órakor talpon vagyunk. A szerződés még azt is magába foglalta, hogy ha nem, akkor jöhet a fejmosás, jöhet a víz. Így történt, hogy kispandáék aznap hamar ágyba bújtak.Vasárnap, ígéret szerint reggel hét órakor ébredtünk. Persze, most is voltak kivételek, hiszen azok mindig is lesznek. Volt olyan, aki hamarabb megébredt és volt olyan, aki tovább aludt. A lényeg az, hogy Isti, negyed nyolckor megkapta a "reggeli fejmosását.” Hiszen ő az a személy az ifiben, aki általában pontos, aki nem nézi el az időt, aki mindent kiszámol, de ebben az esetben nagyon fáradt volt és kicsit tovább aludt.Reggel fél nyolckor, utolsó próbát szerettünk volna tartani, és nehezen előkerült a templomkulcs is. Így aztán, csak fél kilenckor mentünk próbálni majd, fél tízkor közösen reggeliztünk. Fél tizenegykor pedig kezdődött az istentisztelet.Az istentiszteletet Nagy Emese, Alsóvárosi segédlelkészünk tartotta. Prédikációjában elhangzott az egymásra való odafigyelés, és Isten irántunk való szeretete. A hirdetések előtt Erika, Timi, Eszti és jómagam rövid énekléssel tiszteltük meg a gyülekezetet,Áron pedig gitárjával kísért bennünket. Ezután kezdődött a várva várt színdarab, pantomim, melyet Bubi rendezett. Mindenkiben volt egy kis izgalom, feszültség, hogy vajon, milyen lesz? Robi és Erika kíváncsian nézte teljesítményünket a padból, a színészek pedig mindent bele akartak adni ahhoz, hogy igazán jó legyen. Isti meg én a nyelvbotlásoktól szerettük volna megkímélni magunkat. És akkor elkezdődött. Hatalmas tapssal zárult a kis előadás, a pantomim. A lelkipásztorok, a brassói fiatalok és a gyülekezet is vidáman fogadta. A taps között ott volt az a tenyérnyi hang is amellyel Mesi szülei tiszteltek meg. Az istentisztelet áldással zárult, majd az ebéd következett. Ezután városnézésre indultunk. A séta alatt igazán összemelegedett a csapat, mindenki mesélt és nevetett. Bejártuk a főteret, a cérna utcát, a sportterepeket, majd fentről tekinthettük meg a várost és a bástyákat. Sétánk egyik fő témája a bugyi volt. Teklával, Esztivel, Mikivel azon morfondíroztunk, vajon mennyi mindenre lehet(ne) használni a bugyit. Mivelhogy elménk eléggé tág, sokmindent beleképzeltünk. Így alakult ki az a gondolat is miszerint a bugyi egy multifunkcionális részünk. Séta után visszamentünk csomagjainkért és indultunk az állomás fele. Vendéglátóink annyira rendesek voltak, hogy elkísértek minket. Mivel eléggé lassan mendegéltünk, és senki sem figyelte az óráját, amikor már buszon voltunk jutott eszünkbe, hogy „hoppá, mindjárt lekéssük a vonatot.” Így hát Erika egész útón aggódott és azon morfondírozott, hogy milyen lehetőségeink vannak és mivel érhetnénk vissza szép városunkba, Kolozsvárra. De hála Istennek éppen időben, az utolsó pillanatban mi is beszaladtunk és felmásztunk a vonatra. A vonaton egy darabig folytatódott a fácánozás, utána egy másik játék következett, de hamar belefáradt a banda és ki ahogy tudott aludt egy keveset. Éjfélre szerencsésen megérkeztünk Kolozsvárra, és bár örültünk az itthonnak, tudtuk, hogy a brassóiak is hiányozni fognak. Dehát most már mi is meghívtuk őket hozzánk, és várjuk a legközelebbi találkozást.

Orsi

Végre brassói képek

Íme felteszek néhány képet a brassói kirruccanásunkból, hogy legyen egy kicsit színesebb a blogunk.



Vonatozás Kolozsvárról Brassó fele

Csoportkép

Szombat éjjeli buli

Gyakorlás a bemutatásra :)

Szórakozás, táncolás.

Máris bemelegedtünk:)

Szombat délutáni játszónap

Meg kellene fogni valakit

Kacsintós játék

Délutáni séta

Brassó legszűkebb utcája

Szombat délelőtti közös ifi és csoportmunka

Az éneklés sosem maradhat el.

Közös étkezés

Beszámolás és ajándékátadás

Látogatás (üditőzés és szotyizás) Miklósnál

Mini előadás az istentiszteleten

Városlátogatás

"Oh, érthetetlen kegyelem..."

Jónás pantomim

Egyelőre ennyire volt időm. De még következnek a többiek is.

pussz,


Erika

Az életünk értelme

...válaszolta Mesi a kérdésemre,hogy mi a mai nagy ifi témája. A téma a tegnap estére vezethető vissza, amikor Orsi, Eszti, Bubi, Erika, Tekla, Boti és jómagam Fácánt játszottunk, amiből persze én távozhattam elsőnek, s így kerültem a másik értelmiségi csoportba, (az első, a Fácános csapat, mert ahhoz, hogy ne ess ki, először is értelmiség kell legyél, bő szótárral kell rendelkezzél , s keménynek is kell lenned, hogy te blokkolj, s ne más téged), ahol ezt már nagyban boncolgatta Mesi, Tünde, Piki és István, s így jómagam is csatlakoztam pár percig, míg nem kezdtem vándor lenni, s hol egyik csoportnál voltam, hol másiknál, míg mind kettőtől elmaradtam.

Miután választ kaptam a várva várt kérdésemre két csoportot alkottunk, ahol az egyik csapattól Dávidról s az ó kiválasztásáról hallottunk, a másikban pedig Saulus kiválasztásáról. Minden jelenlévő elmondta ezt követően, hogy mi az ő életének az értelme, beszéltünk arról, hogy mi van, ha nem azt végzed amit kéne, vagy még nem találtad meg igazából az életed értelmét, akkor mindaz amit jelenleg teszel, vagy tettél, mielőtt az életed célját követted volna, hiábavaló? A következtetés mindenképp az volt, h semmi sincs hiába, mindennek egy meghatározott, fontos, s építő jelege van. Bizonyára vannak dolgok amikre nem vagyunk büszkék előző életünkből, de azok is hozzánk tartoznak s kétségtelenül okultunk belőlük.
A másik kérdés az volt, hogy ha már tudjuk mi életünk célja azt meghatározhatjuk úgy is, hogy boldogság, e két fogalom között tehetnénk egyenlőség jelet? A válaszok eltértek, volt aki igennel s volt aki nemmel válaszolt. Boldoggá tehet minket ha láttunk egy gyönyörű festményt vagy meghalljuk a madarak csiripelését, de ez nem föltétlenül életünk célja, hogy most festményeket nézzünk egy életen át. Aztán az élet értelmétől eljutottunk, hogy mennyire fontos, hogy férfivá és nővé alakuljon egy ember, s hogy a cölibátus valójában mekkora csodálatos dolog, s az öngyilkosok, miért fosztják meg magukat az egyik legcsodálatosabb ajándéktól, s életünk egyik alapvető értelmétől, magától az éléstől. Mindezek közben, a tea és a sajtós harapnivaló rohamosan fogyott.

Végkövetkeztetésként arra jutottunk, hogy a szerzetesek megtalálják a lelki nyugalmuk és békéjük, s ezt nagyon is mosolygós arcukkal felénk közvetítik. Ugyanakkor az élet az egyik alapvető élet értelem, a másik pedig, az emberi kapcsolatok, legyen az a család, a mostani vagy a közeljövőben alakított vagy éppenséggel a barátok akik minket körülvesznek Brassóban és Kolozsváron egyaránt.....


Timi

Ismerkedés a brassóiakkal

Hajnali öt órakor megérkezett Sanyi, Timi, Áron és Orsi no meg Tekla csomagja. Az ébresztő reggel nyolc órakor volt, majd a reggelivel folytattuk, amit Miki és fiú konyhatündérei készítettek nekünk. Volt kávé, tea és sok-sok finomság.
Tíz órakor kezdődött el közös programunk, ami nagyon változatos és hangulatos bemutatkozással kezdődött. Először énekeltünk, majd téma megbeszélés következett. A Vitus által választott téma az ifjúsági munka volt, ahol mindenki beszámolhatott elvárásairól vagy terveiről az ifivel kapcsolatban. Egy különös dolog még érdekesebbé tette a találkozót. Négy csoportra oszlódtunk és minden csapat a saját címerét kellett megrajzolja. Érdekes és különleges címerek alakultak ki, amelyek jellemezték a csapat tagjait. Minden csapat bemutatta sajátos jellegzetességeit. A brassóiak címeréről nem maradhatott ki a medve, kolozsváriakéról pedig a panda. Közös sportjainkról is beszélgettünk. Míg a brassóiak a vívást, úszást és rögbit űzik, addig mi ping-pongból, bicajozásból és szotyizásból jeleskedünk Mindenesetre kiváló volt a hangulat és rengeteget nevettünk. A beszélgetést közös ima zárta, majd az ebéd következett.
A délutáni program rövid városlátogatásból állt. Megtekinthettük a Fekete templomot és Honterus szobrát. Majd hazaérve és megpihenve közös játékokat játszódtunk. Ezek között tanultunk egy új játékot, ahol egymásnak kellett kacsintani. A kör közepén álló személy valakit kiszemelt és rákacsintott, a mellette levők pedig nem volt szabad kiengedjék. Élvezet volt nézni, ahogyan sorra visszazuhannak a mellettünk levő személyek. Közülünk Esztinek ment a legjobban, hiszen a végére egészen jó kis taktikákat alakított ki.
Mi személy szerint nagyon jól éreztük magunkat. A játék után Fanni templomi koncertjét hallgathattuk meg , melynek témája a szerelem volt. Összeállításában elhangzottak Nagy Lajos és saját versek. Az egy órás műsor új és meglepően különleges volt.
Az esti próba kicsit eltérően nem a templomban zajlott, hanem a templom előterében a technikai problémák miatt.

U.i. A bejegyzést folytatjuk.

Brassói medvészet

Mindenki izgatottan várta a péntek reggelt. Hiszen ez az a nap volt, amikor vonatra ültünk, hogy a volt ifisünket, Orbán Miklóst, az itteni brassói segédlelkészt meglátogassuk. A jegyeket már az előző nap megvettük, tehát csak egy feladat maradt: az indulás!
Kora délelőttre szólt a jegyünk, így a csapat elindult az állomásra, ki busszal, ki gyalog. A vonat szokás szerint késett, de minket ez nem igazán érdekelt, hiszen tudtuk, hogy valamikor befut, ha befut. Nemsokára megérkezett és mindenki az első osztályra akart felülni, míg Isti észbe nem kapott, hogy “gyerekek, a másodosztály arrébb van!” Így tehát, mi is valahogy felkerültünk a vonatra és elfoglalhattuk helyünket. Végre elindultunk!
Az utazás alatt rengeteget poénkodtunk és nevettünk. Erika, Bubi, Tekla és Boti keményen “fácánoztak”a fülkében. Ez idő alatt Isti olvasott, Piki, Tünde, Mesi, Eszti és jómagam egy másik fülkében beszélgettünk.
Minden esetre azt mindenki észrevette, hogy szigorúan ellenőrizték a jegyeket. Főleg a Bubiét, hiszen az ellenőrzőjében egy rajzolt arc volt a fénykép helyett. Olyan is volt akinek kilyukasztották a menet-jövet jegyét is, pl Pikinek és Teklának, aki kijelentette az ellenőrnek, hogy “m-ati gaurit de doua ori!”. Hat óra utazás után megérkeztünk Mikihez aki már várt ránk az állomás bejáratánál.
Ez idő alatt a kis pandaautó is megérkezett Brassóba Mesivel és Vitussal. Ők hozták el a vasárnapi színdarabunkhoz szükséges kellékeket és a csomagjainkat. Kivéve a Tekláét ami csak holnap érkezik.
Miki es barátai vacsorával és meleg teával fogadtak minket a templomnál. Miután Mesi és a fiúk elmosogattak, újra felelevenítettük a régi idők emlékeit. A pihenés és a jókedv után elsétáltunk Mikihez, aki saját segédlelkészi lakásán fogadott bennünket. Itt találkoztunk a volt Alsóvárosi segédlelkészünkkel, Simon Istvánnal.
Igazán jó volt újra együttlátni a hajdani csapat részeit, hiszen mindenkinek rengeteg mesélnivalója volt. Miki a medvékről, István a hűtőszekrényéről, mi pedig szokás szerint még mindig a biciklitáborról beszéltünk. Meglepődve figyeltük Istvánt, hogy mennyire lazán és feloldódva számolt be az itteni élményeiről. Rengeteget nevettünk miközben szokásos sportunkat űztük: a szotyizást.
Éjfél előtt úgy döntöttünk, hogy csocsózni megyünk egy helyi klubba, de sajnos szomorúan tapasztaltuk, hogy minden hely telve volt. Ezért sétálni indultunk, viszont az eső elől menekülve beültünk teázni. Fáradtan és cammogva érkeztünk meg szálláshelyünkre, a parókiára. Itt már mindenkit a saját meleg ágya várt.

Orsi

Csodák

         Ez volt a szeptember 28-án tartott nagyifi témája. Miután (nagyifihez képest) szép számban megjelentünk, el is kezdődött a beszélgetés. a kezdeti kérdés az volt, hogy mit is jelent ez a fogalom. Volt aki megmagyarazhatatlan természetű, természetfeletti eseménynek titulálta, volt aki azt mondta, hogy léteznek csendes csodák is, amelyek a külvilág számára nem annyira látványosak, de annak a bizonyos személynek, akivel  megtörténnek fordulópontot jelentenek az életében...Szóbakerültek az ismert bibliai példák, úgy mint Jézus tanításai. Ekkor beszelgettünk az okkultizmusról. Ennek a hívei azt állítják, hogy bizonyos különleges képességekkel megáldott emberek bárminemű orvosi beavatkozás nélkül meg tudják gyógyítani emberek ezreit. Gyógyító erejüket viszont nem feltétlenül Istentől kapták. Nem tudtunk ellenállni a kísértésnek, hogy ne kételkedjünk egy kicsikét ezekben a történetekben. És akkor rögtön jött az ellenpélda is: a szkeptikus, aki elmegy a hatalmas gyógyítóhoz és az nem tud tenni érte semmit. Ez az ember miért nem gyógyult meg? Erre az az általános válasz, hogy azért mert nem hitt ebben a módszerben. Akkor hát a hitünk lenne az, ami valójában meggyógyít? (említést tettünk a placebokról, amelyeknek eléggé nagy százalékú sikerük van)
           A másik nagy kérdés az volt, hogy léteznek-e vajon igazából csodák. Számtalan tudományos TV csatornán lehet látni manapság olyan műsorokat, amelyek a bibliai csodákat magyarázzák, tudományos eszközökkel, ésszel boncolgatva mindazt, amit Isten titokzatosnak és rejtélyesnek hagyott. Szóba került a Vörös tenger kettényílásának logikus, tudományos magyarázata is. Viszont azt szeretnénk hallani, kedves tudósok, hogyan lehetséges, hogy Mózes botja kígyóvá változott? E kérdéseket latolgatva rádöbbentünk, hogy korunk embere fél a titokzatosságtól, a rejtélyektől. Mindent megpróbál megértani, (ki)megmagyarázni. Egyféleképpen gyilkolja a csodákat, mert nem érti őket. Mindannyian úgy véltük, hogy ez egy szomorú tény, mert az életünk csodák nélkül száraz lenne.
         Végkövetkeztetésül: az emberben  van egy adag vele született kétely és egy adag vele született hit, ami az ehhez hasonló témákat illeti.
         Ezen kívül még sok érdekes dolog elhangzott, de hogy bővebben mik is, az maradjon meg rejtélynek!


Tekla