2009. augusztus 1., szombat

Keresztúri kényelem

A tegnapi bejegyzésből csak annyi maradt ki, hogy esti áhitat után megegyeztünk, hogy reggel 8-kor kelünk, és 10-kor indulunk Székelykeresztúrra. A 8 órás keléssel nem is volt gond, hiszen hamar lefeküdtünk, hiszen fél egy körül mindenki átadta magát az izolírnak, meg a hálózsáknak. Azelőtt érdekes, és interaktív áhitaton vettünk részt Teklának köszönhetően. Témája a család, és elbeszélgettünk ideális családképről, a saját jövőbeli elképzeléseinkről. Nagy mértékben besegített Mesi is az áhitat tartásában, és Vitus is érdekes dolgokat mondott el. Tehát jó volt, mint minden eddigi beszélgetésünk.

Miután a reggeli kávé, a reggeli, a gyors mosdás, szendvicspakolás, csomagok, sátrak összeszedése kicsit elhúzódótt, felszereltük magunkat a biciklikre, és nekivágtunk az előttünk álló 56 km-nek. Szó ami szó, még azt is mondhatnám, hogy pontosak voltunk, hiszen csak fél óra késéssel vágtunk neki az országútnak. A fél óra , pedig olyan, mint amikor az élelmiszerekre ráírják, hogy plusz-minusz 50 gramm.

Kicsit fájt is, hogy a Sissi Panzió udvarát ott kellett hagynunk, de az új kihívás is kecsegtető ajánlat volt. A mai szakasz első 16 km-t főúton tettük meg, de minden gond nélkül haladtunk, általában 30 km/h-s sebességgel. Csak nagyon ritkán maradoztak le emberek. A nagy forgalom ellenére sem volt stresszes a tekerés, közben a biztonságérzetünket növelte az elöl és hátul haladó két kocsi. Persze közben folyt a duma is. Először is a négy walkie-talkien beszélt a két söfőr és az első valamint a hátsó bringás, de messziről lehetett az Orsi&Eszter Company hangját is hallani. Folytatták a rádiózást keményen. Közben láttunk néhány öngyilkosjelöltet is, akik a biciklisekhez nem közelítettek, hanem igyekeztek karavánunkat minél hamarabb kikerülni, és a kocsikat megelőzni. Persze ezzel csak saját magát, meg a szemből jövőket veszélyeztette.

Makfalvánál megálltunk, és úgy gondoltuk, hogy írunk egy update bejegyzést, de az Orange jel minimális volt, ezért nem sikerült internetre kapcsolódni. De közben megtöltöttük a kulacsokat friss vízzel, és rátértünk az Etéd felé vezető, kavicsokkal és homokkal bélelt földútra. Itt először történt meg az, hogy a kocsik a biciklik háta mögött haladtak. Történt ez azért, mert a biciklik sokkal jobban haladtak az ország egyik legjobb útján, a második ok pedig az volt, hogy a kocsik felverték volna a port: Mivel nem akartunk sárgombóccal a szánkban megérkezni Keresztúrra, inkább hátrahagytuk a kocsikat, és a számunkra legmegfelelőbb tempóban zötykölődtünk ki Szentábrahámig.

A mai nap fő eseménye és érdekessége (nem múlik el nap meglepetés nélkül) az volt, hogy Mesi is biciklire ült, és tekert keményen amíg bírta. Igaz, hogy kicsit kényelmetlennek találta Csuri biciklijének az ülését, de megülte, mint székely legény a vadlibát. Vagy lovat? Egy szóval nagyon büszkék vagyunk rá, hogy nem csak a pandamobil foteljét próbálta ki, hanem Csureszke járgányának az ülését is, és ahhoz képest, hogy nem tekert elég rég óta, tempósan követte az első két bringást. A mai nap triumvirje Bubi, Tekla és Gábor volt. A szakasz legnagyobb részén ők tekertek a legjobban, szinte mindig elől voltak, és vezették a bandát. Isti (Tárkányi, mivelhogy három István áll rendelkezésünkre) ma először sereghajtóként működött. Saját bevallása szerint jó volt, sőtmitöbb, igaz megvannak az előnyök mellett a hátrányai is, hiszen a lassabb bringásokat is meg kell várja, néha pedig kemény S betűket írt le, hogy a sebességéből ne veszítsen sokat, és tudjon haladni. Tekla nagyon jól érezte magát, hiszen végre saját tempójában tekerhetett.

A Makfalvai letérő után nagy mekönnyebbülést jelentett, hogy nem kellett a forgalomra figyelni. Sok-sok nevetés volt az eredménye annak, hogy egymás mellett tekertünk. Erika újból bebizonyította, hogy kemény nő, hiszen a mezőszilvásinál nagyobb, meredekebb, hosszabb és homokosabb kapaszkodón vitte ki a biciklit. Ez volt a földút utolsó része, utána újból aszfalton haladtunk, igaz, hogy a néha 15 cm mély gödröket kerülgettük, de jóval kényelmesebb volt, mint a köves, poros út. A dombos-völgyes úton is jól haladtunk, itt már rendes aszfalton gurultunk, és Gagynál készítettünk is egy gagyi képet. Innen végül begurultunk Székelykeresztúrra, és leparkoltunk a helyi Unitárius Kollégium udvarán. Nagy meglepetésünkre a szálláshelyül kijelölt tornaterem nem volt üres, hiszen néhány helyi lakos éppen kosarazott. Addig néztük őket, amíg magunk is beálltunk egyet játszani, és nagyon jól éreztük magunkat. Az eredmény nagy valószínűséggel az ő javukra szólt, de a játékkedv magas foka miatt nem is gondoltunk erre. A játszma után végül egy frissítő zuhanyzást iktattunk be, és nagy örömünkre volt meleg víz. Tisztálkodás után mindenki elpuhult, és fél óráig a matracokon pihent, majd amikor az éhség úrrá lett a fáradtságon ellátogattunk a városba egyet ebédelni. Természetesen már rég vacsoraidő volt, ezért mindenki bevágott egy nagy 600 grammos pizzát. Nagy örömünkre a különböző pizzákra lehetett még extra brokkolit, gombát és a kihagyhatatlan kukoricát kérni. Közben újra összefutottunk azokkal, akikkel kosaraztunk, így őket is az asztalunkhoz hívtuk, és az evés-ivás alatt egy kicsit elbeszélgettünk. Körülbelül fél tízkor álltunk fel az asztaltól, és visszaugrottunk a kollégiumba.

Amikor ezeket a sorokat írom, már mindenki fekszik a matracán és többé-kevésbé csendesen húzza a lóbőrt. Holnap csak csekély 25 km vár ránk, igaz megint főúton fogunk haladni. Indulni csak délután fogunk, hiszen reggel 11-kor ellátogatunk istentiszteletre, és csak az azután következő kajálás után látunk neki a táv megtételének.

Gáborrr

Eszter hajszálvékony nyárson egyensúlyoz két nagy kolbászt




Szendvicskészítés az éhes bicikliseknek



Egy utolsó hálás kép a panzióról




És már teker is a banda az országúton




Makfalvai megálló



Itt lenne a banda tejes egészében, valahol a földút mellett



Etéd előtti megálló, a nagy meleg miatt a biciklisek elég sokat tankoltak



Három a magyar igazság, ez már az ebédszünet



Egy nagy domb és sok kicsi domb után egy gagyi csoportkép



Erikának annyi energiája volt, hogy még Orsit is vitte magával



Ez már a cél, és nagyon jó volt látni, hogy már megérkeztünk



Itt még kosárpálya, este (most) hálóterem



A nagy vacsora (én hallom a terem nagy csendjében az emésztést)


3 megjegyzés: