2009. augusztus 28., péntek

Csütörtök- gyereknap!

Egy újabb nap telt el közösen a gyerekekkel. Hála Istennek egyre több gyerek jön, hiszen ma is, minden csoport kibővült egynéhány gyerekkel. A létszám már üti az 50-et is, aminek különösen örülünk.


A mai napot is együtt kezdtük a templomban, ahol én üdvözöltem a gyerekeket. Így együtt szoktuk elismételni a tegnapi nap aranymondásait, énekeit, és egyik énekünket tovább tanuljuk, hiszen majd vasárnap ezt fogjuk elénekelni, többek között, a nagy gyülekezet előtt. A gyülekezet minden egyes tagjának érezni kell a gyermekmunka fontosságát, de egyben látnia is kell, hogy mennyi minden történik ilyen alkalmakon.


Miután csoportokra oszlottunk, mindenhol elkezdődött a munka, játék, szórakozás.
Az óvodások ma egy újabb történetet hallhattak, amit a csoportvezetők mesés formában mondtak el, hogy minél élvezetesebb legyen. Azután következett az ének megtanulása és a napi aranymondás. Miután már mindent tudtak, hozzáfogtak egy nagy-nagy kartonon levő kép kiszínezéséhez, és rajzolásához, amin a történet egyik momentuma volt rajta. Ahogy elkészült a díszes kartonrajz, együtt kimentek az udvarra és ott kedvükre játszodhattak a zöld fűben.
A középső csoportosok napja is különösen izgalmas volt, hiszen megtapasztalhatták, hogy milyen tékozló fiúként élni. Ők is elvándoroltak messzi vidékekre, ahol különböző árúsoknál elkölthették „pénzüket.” Megtapasztalták azt is, hogy milyen száraz kenyeren élni, és csak azt enni, Bake Rolls formájában. Amiután már minden pénzüket elköltötték, hazatértek. Természetesen itt sem maradt ki az AM. (aranymondás) és az éneklés sem. Ez a csoport is kapott egy nagy kartonlapot, amire a tékozló fiú példázatának egyik momentumát kellett lerajzolják. És máris ment tovább a serény és szórakoztató munka.


A legnagyobb csoport újbol a különleges, csendes helyen kezdte a napját, a tékozló fiú példázatának meghallgatásával, majd itt megosztottuk a munkát. Voltak azok akik, úgy mint a másik két csoport, nagy kartonra rajzoltak, ragasztottak, vágtak, és volt 3 lány aki megírta a tékozló fiú mai változatát. Hát el kell mondjam, nagyon jól sikerült mindannyiuknak. Miután megtanultuk az AM. és az éneket, következett a már beígért és várva-várt foci bajnokság. Kimentünk a hátsó focipályára, kialakítottuk a két csoportot és máris kezdődhetett a mérközés. Azokkal pedig, akik nem akartak focizni egy másik labdajátékot játszottunk. A mérközés után újból összegyűltünk a termünkben és közösen elfogyasztottuk a finom buktát, kekszet és narancslevet.


6 órakor mindhárom csoport bement a templomba és itt bemutattuk az elkészült rajzokat. A kisebbek énekeltek és AM. is mondtak, mi pedig felolvastuk a történetet ami íródott. Az istentisztelet után elbúcsúztunk egymástól, alig várva a holnapi találkozást.
A gyerekek távozása után, mi a csoportvezetők összegyűltünk egy rövid kiértékelőre, megbeszélésre. Természetesen most már mi is kaptunk a finomságokból. :) Ennek örültünk a legjobban. :) Legvégén pedig imával zártuk a napunkat.

Erika

1 megjegyzés:

  1. hát bébicák, ti hihetetlenül fantáziadúsak vagytok, hogy ti miket ki nem találtatok:))! az a bake rolls-os megoldás nagyon jooooo:D úgy néz ki jó bulit csaptatok. bánom, hogy én már nem vagyok kisgyerek, hogy nekem is szervezzenek a nagyok ilyen vagány hetet:p kár hogy nem lehettem szemtanúja az egésznek:( na nembaj, majd jövőre;)

    teklala

    VálaszTörlés