2009. augusztus 4., kedd

Fürdés az országúton

Ilyen reggelünk sem volt még, hajnali 7 órakor a templomtoronyból megszólalt a harang és az éberebbeket felköltötte. 8 órakor már az egész nép felkelt és javában folyt a kávézás! A híres “rollton” leves volt a reggeli (plikk leves). Bekaptunk még ezt-azt, és sebtében összepakoltunk és lebontottuk a sátrakat! Ezután Vitus rövid áhítatot tartott majd szépen csendben bementünk a templomba, tudniillik ez egy nagyon régi és szép vártemplom.

Közben Tekla elszakadt láncát megjavították és készen álltunk az indulásra. Ma a vezérbringás a változatosság kedvéért Gábor volt, center Csuri és sereghajtó Isti. Mindhárman jól teljesítettek. A banda össze van rázódva ezért a mai tekerés nagyon jó tempóban folyt.

…Emelkedővel kezdődött, ami nagyon megerőltető volt ezután sokat jöttünk lefele, ami nagyon jól esett mindenkinek. Majd ismét fel és le, fel és le és fel és akkor egyenes, egyenes, egyenes és halljuk elől, szekérelőzés közben (vokkytokkyn ), hogy Orsi egy Csák Noriszos mozdulattal lebucskázott a bicikliről. Orsinak semmi baja nem esett, szerencsére.

Jidvei előtt pár kilométerrel megjelentek a nagy fekete felhők, ezért mindenki elő kellett szedje az esőkabátját, biztonság kedvéért. Úgy gondoltuk meglátogatunk egy „borgyárat” (amúgy borászat), de sajnos nem engedtek be, mivel minimum 48 órával hamarabb be kellet volna jelentsük, hogy bemehessünk. A kapus bácsik megtiltották, hogy fotózzunk, nehogy meglessük a bor „receptjét”, de elmesélték röviden, hogy 1700 hektár szőlőt tartanak számon. Rövid pihenés után továbbindultunk. Már mindenütt fekete volt az ég, de még nem esett az eső.

Botinak elkezdett fájni a bal térde, ezért ő is beült Orsika mellé az autóba. Ezzel a pihenővel véget is ért a móka, mivel elkezdett esni az eső és irdatlan szembeszél fújt. Az emberkék seperc alatt magukra vették az előkészített esőruhákat és indultunk is tovább. A szél belekapott esőkabátjainkba ezért még lassabban tudtunk haladni. Ahogy Boti mondaná: „Sanyi olyan lett mint egy léggömb esőkabátostól”. Mindennek a tetőpontja az, hogy ez már csak 10 km-re volt Balázsfalvatól. Mint valami hősök úgy vágtunk át az első, nagyobb emelkedőn. A másodiknál picit (nagyon) kinyúltunk de lassan és biztosan megmásztuk a Balázsfalva előtti nagy emelkedőt. Rövid pihenés, majd ereszkedünk(süllyedünk). Nagy fájdalmunkban is élvezettel ereszkedtünk be Balázsfalvára. Átmentünk 2 körforgalmon, majd megérkeztünk, megálltunk. Sanyi felháborodva kérdezte, hogy miért állunk? …..Megérkeztünk…

Egy nagyon kedves kis játszóteres udvar várt ránk, egyik sarokban meg egy 2x4 m-es gyerekmedence állt, amibe rövid idő alatt belekerült Tekla, kis segítséggel. Kipakoltunk majd mi is bekerültünk Tekla mellé a medencébe. Utána mindenki meleg vízzel zuhanyozott. Kedves tiszteletes úr és felesége felajánlották mosógépüket és mostak nekünk. Sok poén és sok hancúr a tiszteletes úr (Németh Ferenc, felesége Réka, 7 évvel ezelőtt segédlelkészeink voltak a Kétágúban) négy szép fiával, majd elkészítettek nekünk egy nagyon, nagyon finom vacsorát. Sült kolbász, krumplisaláta, meg minden amit csak szem megkívánhat. A gyerekek Ice Age 3-at néznek mi meg nosztalgiázunk a filmen.

A nép fáradt, de még bírják, bírjuk. A mai esti áhítatot Zsolt tartja, bizonyára jó, mert még mindig tart. Közben nagy komoly és vidám pillanatok is vannak. Gondolom, hogy lassan eltompul a zaj és mindenki nyugovóra tér hiszen holnap is egy nagy nap áll előttünk.

BUB_X

Egy gyönyörű napóra az evangélikus kúrián


A meggyesi ev. templom oltára (részlet)


A templom belseje, szószék, orgona és karzat


Csoportkép az evangélikus templom bejárata előtt

Reggeli áhitat szokatlan körülmények között

Templom-makett sövényből


És már gurul is a randa-banda


Itt látszik a teljes csapat


Érkezés a balázsfalvi parókiára


Windows is shutting down - Gábor kidőlve


Sátorhúzás a parókia udvarán

A lelkészeink vígan lubickolnak, míg mi szomorúan,
és vágyakozva nézzük a medencét


Következnek a kaják:







Németh Ferenc balázsfalvi tiszteletes és legifjabb gyereke, Ajándok

5 megjegyzés:

  1. Ezek szerint elérkeztek a nehezebb percek is, de talán ettől lesz emlékezetesebb az egész (gondolok itt az esőre /ezek szerint rosszul rebegtünk/, szélre, emelkedőkre stb.). Köszönöm, köszönjük a beszámolót. Tegnap este tényleg hiányzott. Már azt hittük, hogy éjjel is bicikliztek, vagy nem jutottatok internetközelbe. Üdvözöljük Németh Ferencet és családját, habár lehet, hogy már hetedhét országon is túl vagytok. Sok erőt az utolsó szakaszokhoz.

    Lehel

    VálaszTörlés
  2. Orsi Csáknóriszos zuhanására vagyok kíváncsi. Amikor haza jösztök, Orsi megismételed nekem még egyszer? :)
    Örvendek, hogy nem lett nagyobb baj.
    Egészen hasznos, hogy annyi segédlelkésze volt a Kétágúnak... amúgy László is először az volt, tehát a segesvári ebédet, a valamikori kétágús segédlelkész felesége és lányai készítették ;)
    soxeretettel
    "találdki"

    VálaszTörlés
  3. jaaaj, milyen szép ez az Ajándok!
    csók.
    P.

    VálaszTörlés
  4. Le a kalappal elöttetek!Büszkék vagyunk rátok!Nagy érték a fiatalság,a bátor, elszánt gondolatok,cselekedetek,jókedvetek, humoros poénjaitok és mindez Istennek is kedves.Haj rá,csak így tovább!Bővüljön a banda!Tárt karokkal várunk haza!

    VálaszTörlés