Augusztus 4-5, Márkod meg Póka

Déli 12-kor hagytuk el a kedves üdülővárost, ahol 3 éjszakát töltöttünk, alig ettünk valamit és a lehető legtöbbet lustultunk, izé kikapcsolódtunk.

Nagyon hosszú távolságot kellett megtegyünk szerdán, 30 km-t. Óriási energia-befektetést volt, mivel a sok-sok kürtöskalács, fagylalt és lángos még mindig a gyomrunkban tanyázott.

4 előtt pár perccel találkoztuk a márkodi lelkipásztorral, Dávid Istvánnal aki  megmutatta nekünk a helyes utat (amely a faluba vezet). A bringások előrementek, Farkas Attilával az élen, így Vitus István a kormány mögé kellett üljön, de alig haladt pár száz métert a német gyártású autójával, mivelhogy egy adó-vevő azt súgta neki, hogy a rendőr bácsi a falu elején várja (civil ruhában). Szegény Attila vissza kellett térjen, mert Vitus minden áron le akart biciklizni a parókiáig.

Miközben rotyogott hátunk mögött a gulyás, egy örökzöld témáról beszélgettünk, a barátságról. Miután mindenki felfalta az adagját, a lehető leggyorsabban bevittük dolgainkat a házba, és 11 óra előtt mindenki húzta a csendest. 

Régi szokásunkhoz híven, 8 órakor keltünk, és olyan jó volt a csapatmunka hogy 12 óra előtt pár perccel sikerült elindulnunk.

Mivelhogy Márkod és Szovát között ~105 km van, amellett döntöttünk, hogy megállunk Faragó környékén, valami tavak mellett, és ott töltjük az éjszakát. De, miután letekertünk 35 km-t, Pókára érkezvén, Teklának eszébe jutott, hogy ez nem más, mint az a bizonyos falu, ahol a régi osztályfőnöknőjének, Bajor Katalinnak van egy háza. Tekla fogta a telefont, s rá 5 másodpercre villámszerűen terjedt a nagy hír a bringások között – „itt fogunk megszállni”.

Egy kedves házaspár fogadott, első perctől úgy éreztünk magunkat, mintha otthon lettünk volna. Zuhanyoztunk is, mivel a sok tekeréstől csak 3 méterre állhattunk egymástól. Nagyon kellemes volt 17 fokos vízzel zuhanyozni, főleg a fiúk élvezték. Zuhanyzás után a társaság nagy része, a változatosság kedvéért, elment fürödni a legközelebbi tóra. Erika, Eszter és Jómagam (T.Isti) a háznál maradtunk. Valaki fel kellett húzza a sátrakat (vagy legalább próbálkozzon). 

A sátorhúzásból nem lett sok, mert csak akkor kaptunk észbe, amikor pillanatok alatt megjelentek a vészterhes fekete esőfelhők. Végül sikerült egy sátornak a külső részét összeállítani. Eközben a fürdőzők ámulva nézték ugyanazokat a felhőket, amelyek a lassan ringatózó hullámokat mérgesen csapkodó és fenyegetőző tóvá alakították át néhány perc leforgása alatt. Andrást szinte elfújta egy szélroham, miközben igyekezett a mikrobusz oltalmat nyújtó belsejébe igyekezett. 7 órára a teljes csapat visszaérkezett, ekkora már a gyorsan jövő eső gyorsan tovább is állt. 

Ekkorra már megérett az idő arra, hogy felhúzzunk 3 sátrat. Sátorhúzás után körbeültük az asztalt és jólesően kanalaztuk a meleg levest, majd bevágtuk a nagy adag krumplit is, ami, a lányok és Isti munkájának köszönhetően nagyon finom lett.

Vacsora után tartottunk egy áhítatot, amelyen főleg András és Tóni, a jó értelemben vett újoncok értékelték ki a csapatot, majd Vitus elmondta, hogy mit látott ezen a bicikllitúrán negatívnak és mi volt a pozitív.

Amikor lefekvésre került sor, kiderült, hogy a sátrak szinte nem is kellenek, ugyanis a lányok a házban alszanak, néhányan pedig felférünk a szénapadlásra is. Vitus, amikor felkelt azt mondta, hogy már régóta várta, hogy a szabad ég alatt, kényelmesen aludjon. 

A felkelés nem is volt olyan kaotikus, reggel sikerült időben felkelni. Talán ennyi elég is lesz egy bejegyzésbe, hiszen ez már egy következő nap, ami még nem járt le. Elindultunk Szovátra, ahol az előzetes hírek szerint nagy lakoma fog várni. Képeket azért nem tudtunk feltölteni, mert a szálláshelyeken nem volt jel, azaz fák tetejében kellett keresni, ha beszélni szerettünk volna valakivel. De ha hazamegyünk és újra szélessávú internet közelébe kerülünk, akkor sok-sok képet fogunk feltölteni.

Isti és Gábor