Második nap a túravonalon

Biztonsági okok miatt a mai napi túra nagyobb részét autós segítség nélkül folytattuk. Amikor elszakadt a banda, András barátunk is hátramaradt technikai okok miatt. Útvonalunk gyönyörű volt, a bicikli túra teljes szépségét magába foglalta. Az út köves, falusi, pont olyan volt, ahogy mi szeretjük. Szerencsénk volt, mert az első túrán pont ezen az úton haladtunk Nagyenyed felé, ismert volt és sokunk számára tele régi, barátságos emlékekkel.

Kellemes meglepetés volt számomra az út minősége, mely sokat változott. Az idő velünk tartott a mai nap folyamán, addig, amíg Tekla nem kezdte el hangsúlyozni ezt a dolgot. Nem lett volna ránk jellemző, ha túrázás közben kimaradnának a szokásos balesetek. Ma pont rám került a sor, szerencsére nem volt semmi súlyos csak egy apró karcolás meg egy jó darab sár a számban.

A napunk hőse, Eszter volt, kinek bártorsága határtalan. Hatalmas nagy tócsa állt utunkban, melyet a banda diszkréten megkerültünk, kivéve Esztert, aki teljesen nekifutott és átgázolt a tócsán. Mivel egy jó ideje tekertünk, kezdtünk lassan megéhezni, ezért a Maros mellett megpihentünk és kajáltunk egy nagyot. Pástétom, kenyér, szalámi meg a szokásos adag jó kedv, és megvolt az ebéd.

Kajálás után volt egy apró pihenő és indultunk tovább. Minél közelebb kerültünk célpontunkhoz, annál jobban kezdett az ég beborulni. Kalandunk folyamán egy nagyon különleges hídon keltünk át és félre téve a kilátást eléggé félelmetes volt. Mivel GPS (Vitus és Mesi) nélkül haladtunk, a balra kanyart elnéztük, de szerencsére időben észrevettük és egy kis falubeli segítséggel visszatértünk a jó útra. Kisebb és kisebb lett köztünk és az autós banda között a távolság, de az idő egyre rosszabb. Gyulafehérváron várt ránk az autós banda és az új társunk, Sabyi (Sanyi). Esett az eső és a levegő is nagyon lehűlt mire megérkeztünk.

Farkas István (Csuri)

Vizi biciklik az országúton – avagy az 1+1 Nagy Biciklitúra első napja

Mint az sok olvasó előtt ismeretes, ma, július 25-én útra keltünk. Ez a Kétágú ifi 1+1 (=2, néha talán több is) Nagy Biciklitúrájának első napja. Reggel 6 órakor nagy nehezen összegyűltünk, aztán adódott egy kisebb probléma is, ugyanis nem találtuk az egyik adóvevőt (szoktuk mi ezt walkie-talkienak is nevezni). Végül megkerült és elindultunk a szemerkélő esőben a váradi úton. Mire azonban Lónára értünk már jócskán csepergett, de közben reménykedtünk, hogy lesz még ennél jobb is. Aztán nem lett. Ugyanis amikor Tordaszentlászlóról elindultunk kemény rohamot indított ellenünk az égbolt, és nem kis bosszúságunkra néha a szemünkbe is csapta a szél a szemtelen esőcseppeket. 

Na de mi sem hagytuk magunkat, szembeszálltunk a szellővel és a nagy mennyiségben alázúduló esővel, és megmásztunk minden kis dombot, ami elénk állt. Bár a létai hegyen már mindenki csurom víz volt, mégsem mondunk le a túráról, hanem homlokegyenest szembementünk minden akadállyal. Végül körülbelül 3 órai esős tekerés után kivilágosodott az ég, elkezdett a felhőzet felszakadozni, és amikor Torockó előtt megálltunk pihenni már sütött a nap, és a szélben elkezdtünk száradni. Reméltük, hogy nem lesz hosszú folyamat, hiszen nem kellemes vizes nadrágban (még akkor sem, ha párnázott rövidnadrágról van szó) fészkelődni a bicikli nyergében. Annak ellenére, hogy az eső kellemesen frissítő hatású volt, nem kívánunk még egy ilyen napot (bár a meteorológusok szerint még lehet ilyen időben részünk a következő napokban). 

Mindenünk megszáradt csak a cipők nem, azokban ugyanis elég sokáig tocsogtunk. Közben felvetődött az az ötlet, hogy szálljunk meg Torockószentgyörgyön a régi református parókián, amit a borrévi ebédszünet alatt meg is szavaztunk. Azért döntöttünk emellett a variáns mellett, mert itt nem kell adott esetben esőben felhúzni a sátrakat, illetve meg tudjuk szárítani a vizes ruhákat, cipőket.

Volt néhány érdekes élményünk is, ugyanis miután az eső elkezdett lanyhulni, az aszfaltról meleg csapódott fel, ami igencsak kellemesen érintett mindnyájunkat, az eső ugyanis nem volt a legmelegebb. Borrév (Buru) után gyorsan kezdtünk hegyeken-dombokon mászkálni, ugyanis újból fekete felhőket láttunk, és nem szerettük volna, hogy utolérjenek bennünket, hát gyorsan kapaszkodtunk Torockó felé. Végül 3 óra körül meg is érkeztünk Torockószentgyörgyre, és meg is szálltuk a régi parókiát. Először mindenki levetette a pisszkos-sáros ruháit, majd hideg csapvíznél megmosakodtunk. 

Mivel az idő nem engedte meg sokat nem beszélgethettünk biciklizés közben, csak a néha-néha felcsendülő adóvevők jelentettek egy kis változatosságot, ekkor ugyanis nem a kocsi motorját és nem az eső monoton hangját hallgattuk. No de nem panaszkodni szeretnénk. Megérkeztünk az első megállónkhoz, ami végül 10 kilométerrel az eredetileg betervezett cél előtt találtatott meg, ami azt jelenti, hogy ma 65 kilométert tekerünk, ebből körülbelül 40-et esőben, ázva-fázva pedáloztunk. 

Jelentjük, hogy új sofőrünk, Farkas Attila nagyon jól viselkedik, Vitus mellett nagyon jó dolga van, Mesi pedig módfelett ügyesen kormányozza a mikrobuszt. Ugyancsak jelentjük, hogy baleset sem volt ma, leszámítva Tárkányi Istinek egy Flinstone-féle fékezését, amiben több szerve is fontos szerepet játszott. A lábai természetesen, no meg ami közötte van, de nem kellett felmosni az aszfaltról (ami a vizes körülmények között nem lett volna nehéz feladat), egy kisebb sebecske lett a lábán, de jól van. A sebecske vérecskével járt, de lehet, hogy ez a kis véráldozat kellett ahhoz, hogy kisüssön a nap, ugyanis, miután mindez megtörtént előbújt a Nap. 

Hamarosan vacsorázni fogunk (ma krumplit, valószínű a következő napokban sem lesz változatosabb az étrend), utána Farkas Isti (aki jelen sorok rovása közben egy matracon hever és a mai nap fáradalmait próbálja kipihenni) tart egy esti áhítatot. A téma egészen érdekes, ugyanis tudomány és vallás kapcsolatáról lesz szó. Mivel a kedves internet- és mobilszolgáltató által nyújtott mobil internet stickek nem működnek a megfelelő gyorsasággal (igazság szerint a kertben keressük a jelet, a fejünk fölött hordozzuk a laptopokat, hogy a legjobb helyet megkapjuk), csak szöveget tudunk ez alkalommal hazaküldeni, de reménységeink szerint holnap, Gyulafehérváron, már más lesz a helyzet.

Gábor